h i r d e t é s

Cser-Palkovics András az Év Polgármestere

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Cser-Palkovics András az Év Polgármestere

2019. szeptember 14. - 11:09

Az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró önkormányzati rendezvény, a 25. Városi Polgármesterek Randevúja helyszíne ezúttal Velence volt pénteken. - írja a feol.hu.

Forrás: feol.hu Fotó: Igari Balázs

Az idei eseményen, az internetes lakossági szavazatok alapján az Év Polgármestere elismerést Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere vehette át. A megyeszékhely vezetője e szavakkal köszönte meg a díjat: – A polgármesterség szép szolgálat. Nagyon megtisztelő ez az elismerés, de egészen biztos, hogy ez annak is szól, hogy sokan úgy gondolják, a városunk fejlődik.

Forrás: feol.hu Fotó: Igari Balázs

Ez pedig mindenképpen csapatmunka eredménye. A polgármester nem polihisztor, nem érthet mindenhez, ami egy település vezetésében megjelenik, muszáj, hogy csapatban dolgozzon. Az alázat, a szorgalom, az összefogás, az együttműködés lokális szinten is elengedhetetlen, melynek következménye a közösség életszínvonalának emelkedése.

Az Év Alpolgármestere ezúttal a Hódmezővásárhelyről érkezett Kis Andrea lett, az Év Jegyzője pedig a békéscsabai Bacsa Vendel. A velencei házigazda, Koszti András volt az első, az 1997 óta létező díjat Fejér megyében először – 2017-ben – megkapta. Idén ő is köszöntötte az elismert kollégákat az ünnepségen.

feol.hu