h i r d e t é s

Csernus Mariann kapta az Agárdy-emlékláncot

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Csernus Mariann kapta az Agárdy-emlékláncot

2018. augusztus 21. - 17:18

A Magyar Színház művészeinek titkos szavazata alapján az Agárdy-emlékláncot idén Csernus Mariann Kossuth-díjas művész kapta.

Az Agárdy-emlékláncot Hambuch Gerda, Agárdy Gábor unokahúga és Zalán János igazgató adta át a Magyar Színház évad eleji társulati ülésén.

A színház nem magányos műfaj. Ilyenformán ebben a díjban mindnyájan benne vagytok, az egész társulat úgy, ahogy van, és miközben megköszönöm nektek ezt a díjat, nektek is gratulálok hozzá

 – mondta Csernus Mariann a színpadon.

Aztán a társulati ülés után, miközben a taxit várta, visszaemlékezett Agárdy Gáborra.

A művészetéről nem beszélnék, mit mondhatnék, egyszerűen nagy művész volt és pont. Mennyivel nehezebb arra szavakat találni, hogy milyen remek ember volt. Gabi minden cselekedetével, minden jelenlétével, minden pillanatával – hogyan is mondhatnám másként? – emberien ember volt.

Nagyon nehéz arról beszélni, hogy valaki minden tettével, a nagyon sűrű jelenlétével szeretet sugárzott megállás nélkül.

Gabiról ordított a szeretet. Mint művész is ilyen volt, de hogy elkerüljem a csöpögős érzelmeket, hozzátenném: óriási haver volt. Röhögős, vicces, hatalmas tréfamester és tragikus bohóc egyszerre.

Boldog vagyok, hogy ismertem.