h i r d e t é s

Csúnya vége lehet, ha rövid pórázra fogják a kórházakat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Csúnya vége lehet, ha rövid pórázra fogják a kórházakat

2018. július 21. - 07:55

Már szeptemberben több kórházra kitehetik a „betegellátás szünetel” táblát, ha a kincstár valóban érvényesíti a költségvetési intézményekre szabott regulát. 

Az egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet bejárata. - MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Közben ismét gyűlik a kórházak adóssága, június végén már 35 milliárd forint volt.

A HVG hívta fel a figyelmet arra, hogy megszűnt a kórházak mentessége a szigorú gazdálkodási szabályok alól. Korábban ez a lazítás tette lehetővé az intézményeknek azt, hogy akkor is fizessenek bért és el tudják látni a betegeket, ha az egészségpénztártól kapott ellátmány arra már nem nyújtana fedezetet. Az „alulfinaszírozás” következtében keletkezett adósságokat az állam eddig hagyományosan év végi konszolidációs csomagokkal rendezte.

A kórházak elvben már legalább négy éve nem költhetnének többet, mint amennyire az éves keretükből telik. Ezt a szabályt azonban eddig éppen a betegellátás érdekében nem érvényesítették az egészségügyben, azaz befogadták számláikat akkor is, ha azok a havi költhető keretük fölötti összeg volt. Most az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyomatékosan jelezte a kincstárnak: a türelmi időnek vége. Lapunk úgy tudja, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár is „küzd” azért, hogy vegyék ki a kórházakat az érintett szabály hatálya alól, biztosítsák továbbra is kivételezett helyzetüket, ám információink szerint eddig nem járt eredménnyel.

A Népszavának nyilatkozó szakemberek szerint, ha az ÁSZ nem enged, akkor mintegy 40 intézményre kerülhet ki a zárva tart tábla legkésőbb szeptemberre. Először az eladósodott intézmények kerülhetnek bajba, mert azoknál a tartozás eleve ráterhelődik az elkölthető szabad forrásokra. Azaz az év további hónapjaiban ennyivel kevesebbet költhetnek. A Népszavának gazdasági szakemberek azt mondták: az új számviteli szabályok mellett legfeljebb négyszázaléknyi eladósodás menedzselhető, ám ahol ennél több van, előbb-utóbb képtelen lesz ellátni a napi feladatait. A négy 4 vagy annál kevesebbel tartozók „klubjához” azonban a 107 állami intézménynek csak töredéke sorolható.

Lapunk az egészségügyi kormányzatnál érdeklődött arról, mit kívánnak tenni, hogy ne csukjon be a fiskális szabály miatt több tucat kórház, de lapzártáig nem érkezett válasz.  Az államkincstár most nyilvánosságra hozott adatai szerint június végén 35 milliárd forint volt a kórházak tartozása. Június végén Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV-ben is jelezte: aggódik a kórházak adóssága miatt, és az egyetemekhez hasonlóan költségvetési felügyelők kinevezését javasolja az intézményekhez. Úgy tudjuk, még nem dőlt el, hogy valamennyi fekvőbeteg ellátó kap „kasszaőrt” vagy csak azok az intézmények, amelyek lejárt adóssága több mint az éves bevételük tíz százaléka. Információink szerint, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár az utóbbiért lobbizik a pénzügyi kormányzatnál. Mint arról július elején írtunk, a költségvetési felügyelők meglehetősen széles jogosítványokkal rendelkeznek majd, a főigazgató csak azt a kötelezettségvállalást teljesítheti, amit előzőleg a felügyelője jóváhagyott – miközben a betegellátás felelőssége továbbra is őt terheli.

Szerző: Danó Anna / nepszava.hu