Dávid és Salamon említésére és további analóg esetekre visszatérek, de előtte meg kell világítanom, hogy az Iszlámban Biblia szó nem létezik. Ahogy Ó és Újszövetség sem. Ez utóbbi keresztény felosztás, hiszen csak a kereszténység számára minősül Ó-nak az, ami a zsidók számára folyamatos jelen. A Biblia egy gyűjtőfogalom, amiben minden írat, könyv, feljegyzés szerepel, amit az egyház jóváhagyott. Ezek közül a Korán a Tórát (Mózes öt könyve), Dávid könyvét (Zabur) és az Evangéliumokat említi. Helyesebben egy Evangéliumról (Ingyil) és nem négyről ír. Ez az egy nincs meg. Ez lenne Jézus Evangéliuma. Ehelyett van Máté, Lukács, Márk és János Evangéliuma, de ha jól olvassátok, akkor ezek sincsenek. A címük Máté szerint, Lukács szerint, Márk szerint és János szerint. Ha én írok egy könyvet, akkor az író helyén ez áll: írta Mihálffy Balázs. Ki olvasná el így a könyvemet, hogy „Mosoly a pokolból” Mihálffy szerint?

Összefoglalva: A Korán bizonyos az előző Szentírásokban, kinyilatkoztatásokban. Azokat megerősíti, de azok mai formáját nem tartja ugyanannak, mint amik az eredeti tanok voltak. Nem azt állítjuk, hogy minden rossz, hanem azt, hogy eltérések lehetnek, hiszen rengeteg emberi tényező játszott szerepet a mai Bibliák kialakításában. Emellett szól az is, hogy az első szent szövegek kanonizálási (az egyház által kiválasztás, hitelesítés és törvényerőre emelés) folyamata hozzávetőleg 300 évig tartott.
Azokat a dokumentumokat, melyeket az egyház kizárt a kanonizálásból, apokrif iratoknak hívjuk. Igen valószínű, hogy János apostol harmadik levele, amely az első század utolsó éveiben íródott meg, az utolsónak megírt levél, amely ma a Bibliákban benne van. De e levél megírásával nem befejeződött a kanonizálás, hanem csupán elkezdődött, és 300 éven keresztül tartott. Az i.sz. 397-ben Karthágóban megtartott zsinatig - ahol is végérvényesen lezárták a kanonizáció folyamatát, és meghatározták az Újszövetség könyveinek listáját - sok dolognak kellett megtörténnie. A Kánonba felvett könyvek körül kialakult viták, véleménykülönbségek olyan információkat tartalmaznak, amelyek komoly kérdéseket vethetnek fel. Eddig csak az „Újszövetség” kanonizációjáról szóltam.

Tovább torzul a helyzet a másolásokkal, fordításokkal, szöveg korszerűsítésekkel stb. A Koránt Isten (SWT) megőrizte abban a formában, ahogy szövege 1400 évvel ezelőtt kinyilatkoztatott Mohamedre (béke reá).
Visszatérek Dávidhoz és Salamonhoz, akik teljes történetét a Korán nem írja le narratív módon. Feltételezi, hogy az olvasó ezeket ismeri. Ne felejtsük el, hogy 1400 évvel ezelőtti olvasóról beszélünk, akik számára a bibliai történetek a mindennapi élet részei voltak. Így a Korán csak tanulságokat von le, illetve megerősíti a küldetések Isteni mivoltát. Az alábbiakban próbálom a Koránban és a fellelhető más Szentírásokban levő gondolatok összevetését nem megosztó, hanem egymást erősítő szándékkal.

(Emlékezz) Dávidra, Salamonra, mikor ítéltek a földről, melyre betévedtek az emberek birkái és Mi ítéletüknek Tanúi voltunk. (Korán 21:78)

Salamonnak sugallottuk a dolgok értését, de mindkettőnek megadtuk az Ítélőképességet és Tudást. Mi vetettük alá Dávidnak hegyeket, madarakat, hogy zengjék dicsőségünket és Mi ezt megtettük! (Korán 21:79)

A birkák egy éjjel a pásztor gondatlanságából betévedtek az ültetvénybe, feltehetőleg szőlőbe és lerágták a fiatal hajtásokat. Annyi kárt okoztak, hogy abban az évben az ültetvény nem adott termést. Dávid, a király, nagy gondot fordított a körülmények pontos megismerésére, hogy jó ítéletet hozhasson. Úgy döntött, hogy az éves terméskiesés fejében, az ültetvény gazdája tartsa meg a birkákat. A Római Tizenkét Táblás törvénykezés ezt az elvet tette megáévá. Fia, Salamon ekkor tizenegy éves volt, egy jobb javaslattal hozakodott elő, melyben a büntetés nem sújtotta ennyire a kár okozóját. A veszteséget az éves terméskiesés képezte, a tulajdont megtestesítő korpusz, a tulajdontest, maga a szőlőtőke nem sérült. Salamon javaslata az volt, hogy a károsult ne vegye örökbe a birkákat, melyeket kártérítésül kapna. Tartsa azokat magánál, míg kára a képződött gyapjúból, tejből, szaporulatból meg nem térül. majd adja vissza a vagyontestet, a birkákat a juhásznak. Dávid elfogadta Salamon döntését, annak ellenére, hogy még gyermek volt. Salamon érdeme az volt, hogy megkülönböztette a vagyontestet a bevételtől, másrészt mindezt el merte mondani atyjának. Mindkét döntés mögött Allah állt, Aki ezeket inspirálta.
Az Egeken és a Földön, minden Allah dicséretét zengi: 17:44, 57:1, 16:48-50. Még a „mennydörgés is Őt magasztalja” 13:13. Dávid a Zsoltárokban (148:7-10) így szól: „7Dicsérjétek az Urat a földről: viziszörnyek és mély vizek ti mind! 8Tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek az ő rendelését cselekszik; 9Ti hegyek és halmok mindnyájan, minden gyümölcsfa s mind ti cédrusok; 10Vadak és minden barmok, férgek és szárnyas állatok;

Mi tanítottuk meg őt a viselet készítésére nektek, hogy az megóvjon titeket attól, hogy egymásban kárt tegyetek, hát megköszöntétek-e? (Korán 21:80)

A páncéling Dávid találmánya volt. Ez emberi élet védelmét szolgálta, 34:10-11, ami szemben áll az emberi élet kioltására alkalmas támadó fegyverekkel. A két fegyvertípus alapkoncepciója egymással ellentétes. Dávid az élet védelmében gondolkodott.