h i r d e t é s

December végén már olthatják az egészségügyi dolgozókat a Pfizer vakcinájával

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

December végén már olthatják az egészségügyi dolgozókat a Pfizer vakcinájával

2020. december 17. - 12:17

Ezen az oltáson kívül még 11,5 milliónyit rendelt a kormány nyugati gyártóktól - derült ki az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Továbbra is százával vannak minden nap, akik nem tartják be a maszkviselési szabályokat.

Operatív törzs - Forrás: Magyarország Kormánya / Facebook

Noha az elmúlt napokban már érkeztek igen biztató számadatok is, csütörtökre virradóra egy nap alatt 157 áldozatot követelt a koronavírus.

Közben közeledünk a december 21-ei naphoz is, amikor el kell dőlnie, hogyan karácsonyozhat Magyarország. Négy nappal az átmeneti intézkedések kihirdetése előtt is online tájékoztatón állt a nyilvánosság elé az operatív törzs.

A tájékoztatón Gál Kristóf ORFK-szóvivő közölte a kiterjesztett ingyenes utazás feltételeit azok számára, akit illet, valamint megerősítette a szilveszteri idei petárdastopot, amely megtörőit akár 150 ezer forintra is meg lehet büntetni.

Elmondta, 221 "maszkos" intézkedése volt a rend őreinek 24 óra alatt. 619 intézkedés történt összesen a szabadidős tevékenységek helyszíneinek szabályszegései miatt - tette hozzá.

Szerdán a budapesti rendőrök egy IX. kerületi étkezdére csaptak le, ahol a tulajdonos és a három alkalmazott nem viselt maszkot, a következmény 30 napos bezárás.

Még mindig vannak kutyasétáltatók is, akik nem tudják mennyi az 500 méter - derült ki Gál Kristóf szavaiból.

16 079 helyszínen ellenőriztek karantént szerdán, a mobilos ellenőrzést 4361 ember vállalt.

Galgóczi Ágnes NNK-osztályvezető a tájékoztatón először a már reggel megismert járványszámokról beszélt.

Beszámolt arról, hogy Magyarország is készül a vakcinák érkezésére, amely után már december végén olthatják itthon az egészségügyi dolgozókat a Pfizer vakcinájával.

11,5 millió más oltást is lekötött a kormány, nyugati gyártmányúakat.

Közölte azt is, hogy a fertőzöttek 56 százaléka nő, az elhunytak átlagéletkora pedig 75 év. (Infostart)