h i r d e t é s

Delta force

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Delta force

2021. június 25. - 06:30

Nem a kilencvenes évek híres amerikai elitkommandójáról, a róluk készített filmekről lesz szó. Hanem a delta vírusvariánsról, és annak kapcsán minden másról.

Magyarországon is megjelent (már miért ne jelent volna meg) a legújabb és legnagyobb sebességgel terjedő, az indiai koronavírus-mutáns, melyet nem szabad indiainak nevezni, rasszista, gyűlölködő felhangok, indulatok kizárása érdekében – ami nem fog sikerülni.

Mert aki úgy gondolja, hogy az indiai, oxfordi, zulukaffer vagy norvég vírusmutáns az indiaiak, az oxfordiak, a zulukafferek, a norvégok bűne, az az elnevezéstől függetlenül is rájuk fog haragudni. De ez egy másik kérdés.

Orbán mindenesetre folytatja a személyét nem, csak kilencmilió magyar állampolgár, köztük a-mindhalálg kitartó hívei életét, egészségét veszélyeztető, politikai indíttatású hazárdjátékát a pandémiával.

Kezdte tavalyelőtt novemberben, amikor a világ (késve) tudomást szerzett az elszabadult vírusról. Miközben mindenhol világ védelmi koncepciókat, oltási terveket készítettek, ő és a kormánya egész februárig a füle botját se mozgatta. Megállítjuk a határainkon!

Igen! Ahogy a Hunyadi páncélgránátosok megállították a Vörös Hadsereget a Kárpátokban, Pesten, a Balatonnál! Ahogy Kádár megállította a határainkon az olajár-robbanás hatásai a hetvenes években.
Ez valami perverz magyar mánia. Illetve diktátorlend-talámány

Mert persze nem állította meg!
Orbán sem a járványt. Sőt. Még februárban sem eszmélt. Március közepén sikerült rávennie valakinek, aki észen volt, hogy rendeljen el bizonyos intézkedéseket, zárja be az iskolákat.
Orbán késve, egy merő pánikban intézkedett.
Miközben egy ország nyilvánossága előtt hebegett-habogott, szemmel láthatóan félig öntudatlan állapotban.

Lement az első hullám, melyet a szigorú zárlat megfékezett.
Meg valami rejtélyes okból egész Kelet-Európa megúszta.

Júniustól októberig megint ült a seggén.
Az augusztusban (Horvátországban is) terjedni kezdő járvány ellenére az Adrián nyaraltatta a publikumot, szeptemberben kinyittatta az iskolákat, mint minden mást.

Hogyne! Majd fizetni fogok a zárva tartó vállakozásoknak, a munkájukat elvesztőknek? Egy túrót!

Karácsonyra egy hétvégén beoltjuk az egész országot!

Hol, kivel, mivel?
Erről nem esett szó, mint ahogy konkrétumokról, részletekről soha.
Ő csak ígér, bejelent közöl, kinyilatkoztat. A többi nem az ő dolga!

Egész februárban azzal hencegett, hogy kétvállra fektette a járványt.
A járvány nem így gondolta. Meg a napi három-négyezer új fertózött.
Meg a napi száz elhunyt.

(Ausztráliában, Victoria államban hétszáz fertőzött miatt általános zárlatot rendeltek el, velünk ellentétben teszteltek orrba-szájba, kidolgozták, megoldották a kontakt követést, aminek nálunk nyoma se volt. Összesen nyolcvan embert vesztettek eddig. Mi háromezret. Ha igaz a szám.
De hát ez a fajta védekezés pénzbe kerül!)

Márciusban, már a napi két-háromszáz haláleset és a hétezet fertőzött miatt újra kénytelen vol intézkedni. Pedig azt nagyon utálja. Hagyják őt békében konspirálni, zavart kelteni, rombolni, gazdagodni!

Kétségtelenül kiváló, ámbár az átlga halandó számára is egyértelmű ötlettel (nem tidom, kinek a fejéből pattant ki) oltási kampányba kezdett.
És rögtön ki is használta az ebben rejlő politikai haszonszerzési lehetőséget: egymillió után kicsit nyitunk, kétmillió után kicsit nagyobbat nyitunk, két és félmillió, majd hárommillió, majd ötmillió után még nagyobbakat!
Aminek a veszélye, hogy az átoltottság hetven-nyolcvan százalékosan hatékony, méghozzá két oltással, süket fülekre talált.

A publikum úgyis csak annyit ért az egészből, hogy mehet meccsre, iskolába, sörözni, táncolni, edzeni! A többi nem érdekli! Engem se! Csak szavazzanak rám! És ide hozhassam az EB-t meg néhány világversenyt, melyeknek a telt házas megrendezését senki más nem vállalja!

Lőn! Úgy látszott minden klappol.
Igaz, a kínai, meg orosz vakcinával kapcsolatos kétségek nem csitultak.
Igaz, három és félmilliónál hirtelen megállt az oltakozási kedv. Aki eddig nem oltatta be magát, már nem is akarja.

A sebtiben kiadott "védettségi igazolvány" birtokában (nagyjából a Volkssturm,vagy a szentkép szerepét és hatékonyságát tölti be az oroszok ellen) az eddig beoltottak zöme pedig a második oltást, köszöni, már nem kéri. Hiszen leírták, hogy védett vagyok!

Orbán ezt az elutasító közhangulatot érzékelve hirtelen leállt az oltási kampánnyal. Mint, ha nem is lett volna. Mink kérem nem forszírozzuk! Mindent a kedves vendégért!

Mostanáig. Mert hiába a Pestre hozott telt házas meccsek, a homofób törvény nagy visszahangot keltő fogadtatása itthon és főleg külföldön, Orbán gyáva menekülése tegnap, a magyar csapatnak a törvény elleni látványos tiltakozása, plusz az, hogy kiestünk, nyilván megingatta.

Valamit tenni kell! Különösen elterelni a figyelmet a kínos ügyről!

A primitív hazudozás, hogy ő, a besúgó, aktívan harcolt a kommunisták ellen a homoszexuálisok védelmében, ügyetlen hebegésnél több nem volt, inkább ellenkező hatást: hahotázást, vagy fogak csikorgatását eredményezheti. Meg a mindent elhívő rajongók kétségeit. Most akkor velük, vagy ellenük védi a gyermekeinket?

Elég gyorsan megszületett a haditerv.
Mely monoton ismétlődésénél fogva roppant unalmas már, de a híveknél beválik. Tereljünk! Beszéjünk másról! Kedveskedjünk kisded ajándékkal a népnek!

Gulyás bejelentette, hogy néhány napon belül elérjük az öt és félmillió (egyszer - erről minidg hallgatnak) beoltottat!
Akkor nincs többé járvány, nincs többé korlátozás! Mindent szabad , semmi nem kötelező! A maszkviselet is csak az egészségügyi intézményekben!

Miközben itt dübörög a Delta variáns. Miközben minden második ember teljesen védtelen! Miközben fél Európa itt tolong, és fél Magyarország különböző külföldi meccsek helyszínén. A "védettségüket" pedig a megvásárolt belépő igazolja.

Mikor állítjuk ezeket az embereket országos közveszélyokozás vádjával bíróság elé? Hogy a többiről most ne beszéljek!

Címkék: