h i r d e t é s

Demeter Márta megtalálta új pártját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Demeter Márta megtalálta új pártját

2017. szeptember 01. - 10:24

Az MSZP-ből idén kilépett képviselő megtalálta új pártját, az LMP-t. - írja az Index

Még MSZP-s időkből való profilkép - Forrás: Demeter Márta / Facebook

A szocialistákat otthagyta, mert szerinte segítik a Fidesz-rezsim hatalmának fenntartását.

  • Demeter Márta, aki korábban az MSZP elnökségi tagja is volt, az év elején lépett ki a szocialista frakcióból és a pártból is.
  • Az elmúlt időszakban többször szólalt fel LMP-sekkel, az Indexnek most bejelentette: csatlakozik az LMP-frakcióhoz.
  • A pártba egyelőre nem lép be, azt pedig még nem tudni, szerepel-e majd a párt 2018-as választási listáján.
  • Az MSZP számára azért lett vállalhatatlan, mert egykori párttársai szerinte akár egyéni, akár üzleti érdekek mentén bármikor készek együttműködni a Fidesszel és ezzel segíteni a rezsim hatalmának fenntartását. 

Szövetségesének tartja az LMP-t:

"De amit szintén megtanultam ebben a valamivel több mint fél évben, hogy az általam kitűzött célok eléréshez szilárd szövetségesek is kellenek."

A pártba való bélépésről azt mondta,

"Elsőként a frakcióba való belépéssel fűzzük szorosabbra az együttműködést. Nem feltétlenül kell ahhoz párttagnak lenni, hogy valaki politikai aktivitást fejtsen ki."

A frakcióba lépésért az Index úgy tudja, befutó helyet kért magának