h i r d e t é s

Demeter Márta nem kér bocsánatot, nem magyarázkodik az Orbán Flóra-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Demeter Márta nem kér bocsánatot, nem magyarázkodik az Orbán Flóra-ügyben

2018. október 19. - 09:23

Demeter Márta szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevés, amit a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez intézett a miniszwasterelnök lányának katonai repülőgéppel történt esetleges szállításáról. - írja a magyarnarancs.hu.

Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az LMP frakcióvezető-helyettese csütörtökön Debrecenben a Stop tandíj! címmel tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: miután a kecskeméti repülőbázison „teljesen törvényes keretek között” betekintett az iratokba, az információk „egyértelműen indokolták és indokolják azt a kérdésfeltevést”, amit megtett a két miniszternek.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt mondta, közérdekből nyilvános adatokról van szó, ezért hozta nyilvánosságra. Érthetetlennek nevezte azt a sajtóbeli üzengetést, ami az ügyben kialakult, ő maga – mint megerősítette – várja a miniszterek hivatalos, írásos válaszát, s annak ismeretében dönt a további lépésekről.

Arra a kérdésre, lemond-e országgyűlési képviselői mandátumáról, amelyre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólította fel az LMP-s politikust, egyértelműen nemmel válaszolt.

Miért mondjak le?

– tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott, hogy azt a munkát végzi, amivel megbízták a választók.

Mint mondta, ennek az a legfontosabb eleme, hogy országgyűlési képviselőként a kormányzat működését és tevékenységét, illetve a döntések végrehajtását ellenőrizze.

magyarnarancs.hu