h i r d e t é s

Drámai képek a Duna romániai szakaszáról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Drámai képek a Duna romániai szakaszáról

2022. augusztus 11. - 06:16

Alig csörgedezik a víz a folyó medrében

Fotó: Andrei Pungovschi/Bloomberg via Getty Images

Rendkívül alacsony a Duna vízállása a román-bolgár határ közelében, pár száz kilométerre a Fekete-tengeri torkolattól.

Újabb kijózanító bizonyíték érkezett fotósorozat formájában arról, hogy a klímakatasztrófa nem valami távoli jövőbe vesző, fel- és megfoghatalan veszélyforrás, hanem a nyakunkon lévő vészhelyzet.

A hónapok óta tomboló, történelmi mértékű aszály nemcsak a mi kis tavainkat szárítja ki, de drámai hatással van a nagy európai folyókra is. Észak-Olaszország fő mezőgazdasági vízforrása, a Pó folyó mostanra szinte teljesen eltűnt, és az alábbi, a romániai Zimnicea térségéből érkezett képek tanúsága szerint az oly állandónak és kedélyesen hömpölygőnek ismert Duna is erre a sorra juthat.

A tíz európai országot összekötő folyó, ami németországi forrásvidékétől, a Fekete-erdőtől 2800 kilométeren át húzódik a Fekete-tengerig, augusztus elejére szinte felismerhetetlenné apadt alsó szakaszára érve. A tengeri torkolattól pár száz kilométerre nyugatra a széles medernek csak a legközepén folyik víz, az aszály miatt ugyanis döbbenetesen alacsony a vízállás a Duna ezen szakaszán.

A román-bolgár határ mentén húzódó, kritikusan sekéllyé vált folyószakaszon a vízi közlekedésben is fennakadásokat okoz a rekordalacsony vízállás, a fekete-tengeri szállítmányozási útvonalak jelentős részét blokkolhatja, ha a mostaninál is jobban visszaesik a folyó vízhozama. (rtl.hu)