h i r d e t é s

Duális (szak)képzés mindenáron

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Duális (szak)képzés mindenáron

2018. augusztus 06. - 18:43

A 2018-2022 között zajló program mintegy 40 iskolát, 6400 tanulót és felnőttet, 400 tanárt, vizsgatagot érint. - írja a nepszava.hu.

Forrás: MTI/ nepszava.hu Fotó: Máthé Zoltán

Az volt az Orbán-kormány szándéka, hogy a gyakorlati képzés a vállalatokhoz kerüljön, ezzel szinte kiüresítve az iskolák tanműhelyeit.

A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt. hétfőn, a dokumentumot Palkovics László miniszter és Dale A. Martin elnök-vezérigazgató írta alá.

A 2018-2022 között zajló program mintegy 40 iskolát, 6400 tanulót és felnőttet, 400 tanárt, vizsgatagot érint. A miniszter elmondta, hogy a mintegy 2 milliárd forint értékű projektre a megállapodás megkötése után a Siemens támogatási igényt nyújt be a Nemzeti Foglalkoztatási Alaphoz.

Emlékezetes, hogy a Siemens-nél már 2014-ben átadott egy képzési központot Orbán Viktor kormányfő, ami több mint hatszázmillió forintból valósult meg, és ehhez a beruházáshoz a magyar kormány 224 millió forinttal járult hozzá. A német cég hazai leányvállalata ezzel jól sáfárkodott, de ez kevés helyről mondható el.  

A pénzfelhasználás hatékonyságáról nem más mondott nemrégiben éles kritikát, mint Pölöskei Gáborné - Áder János köztársasági elnök testvére -, aki az ITM-ben, helyettes államtitkárként a szakképzésért felel. A problémák közé sorolta a végzettség nélküli iskolaelhagyók magas arányát, amely 2010 óta növekedett. (Ennek egyik oka a tankötelezettség leszállítása 18-ról 16 éves korra.) A „szakképzésben résztvevő intézmények elavultak” és a tanműhelyek sajnálatos módon megszűntek, a szakképzésben hiányoznak a korszerű tankönyvek és a digitális tartalmak - fogalmazott.   

Szakértők szerint éppen az volt az Orbán-kormány szándéka, hogy az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára a gyakorlati képzés a vállalatokhoz kerüljön, ezzel szinte kiüresítve az iskolák tanműhelyeit, amelyekre az előző gazdasági ciklusban 10 milliárdos nagyságrendű uniós pénzek áramlottak.

A kivéreztetett iskolák jelentős része azóta sem tudott talpra állni

- mondta egy általunk megkérdezett oktatáskutató. Újabban ezek integrálásával szakképzési centrumok létesülnek - a Klebelsberg központok helyett immár az ITM bábáskodásával.  

nepszava.hu