h i r d e t é s

Eddig 248 aláírást adtak át a félegyházi adótorony ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Eddig 248 aláírást adtak át a félegyházi adótorony ellen

2020. július 15. - 11:00

248 kiskunfélegyházi lakos aláírásával adott át petíciót az önkormányzat titkárságán Kis-Szeniczey Kálmán, a Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselője, mert a Móravárosban élők nem szeretnék, ha megépülne a lakóövezetük, illetve az országos és helyi védelem alatt álló területek közvetlen szomszédságában a DIGI harminc méter magas adótornya. A szolgáltató az adótoronnyal a lefedettség minőségén szeretne javítani.

A helyiek azt szeretnék, hogy távolabb épüljön meg az adótorony

A móravárosi lakos, Endre Jánosné kezdeményezésére indult el az aláírásgyűjtés egy hete azzal a céllal, hogy rákényszerítsék a szolgáltatót arra, hogy a lakóövezettől távolabbi területen építse meg az adótornyot. 

Hogy az adótorony felépülhessen, a DIGI felkereste Endre Jánosnét, hogy szeretnék kibérelni közel félmillió forintért évente a közeli telkét a torony megépítésére. Ezt követően a cég jogosult lenne arra, hogy a területen az adóállomást megépítse. A szerződés hatálya 15 év, de az automatikusan meghosszabbodik 5 évvel, ha a bérlő, tehát a DIGI nem nyilatkozik a szerződés meghosszabbításáról.

Endre Jánosné kezdeményezte az aláírásgyűjtést, sokan támogatják az ügyben
Fotó: Vajda Piroska – Petőfi Népe

Endre Jánosné visszautasította az ajánlatot, mert itt gazdálkodik és állatokat tart, illetve a saját és a környékbeliek egészségéért is aggódik, tudta meg a Petőfi Népe.

Eddig 248 aláírás gyűlt össze, és folytatják az aláírásgyűjtést 

Kis-Szeniczey Kálmán ma délután 248 aláírást adott át a város jegyzőjének a Digi adótorony ügyében. Kérdésünkre elmondta, hogy az aláírás folytatódik még a héten, többek között a Veled a Városunkért Egyesület péntek délelőtti kitelepülésén, a Béke téren várják azokat, akik támogatják Endre Jánosné petícióját.

Kis-Szeniczey Kálmán önkormányzati képviselő az aláírásokat átadja a város jegyzőjének

“Fő követelésünk egy lakossági fórum, ahol az emberek megfelelő tájékoztatást kapnak a tervezett toronyról, annak egészségügyi kockázatairól, vagyonbiztonsági és ingatlan értékcsökkentő hatásairól.” – egészítette ki Kis-Szeniczey Kálmán képviselő.

Az állampolgári kezdeményezést a körzet önkormányzati képviselője, dr. Réczi László is támogatásáról biztosította, aki korábban elmondta a megyei lapnak, hogy nyílt levéllel próbálnak hatást gyakorolni a döntéshozókra. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a torony megépítése nem ütközik semmilyen helyi jogszabályba.