h i r d e t é s

Edvin Marton gyerekkorát meghatározta a karácsony

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Edvin Marton gyerekkorát meghatározta a karácsony

2017. december 19. - 21:07

A világhírű hegedűművész gyerekként hamar elkerült a családjától, és csak ritkán találkozhatott a szeretteivel. Ezen kevés alkalmak közé tartozott a karácsony, az ünnep pedig a szívügyévé vált.

Forrás: blikk.hu

Edvin Marton mindössze 8 éves volt, amikor egy bentlakásos, internátusos zeneiskolába költözött az oroszországi Moszkvába. A kollégiumban tizenhatan éltek egy szobában nyolc éven keresztül, és haza csak évente kétszer, nyáron illetve karácsonykor mehettek. 

Mivel a művész már fiatalon is szoros kapcsolatot ápolt családjával, a napokat számlálva várta, hogy viszontláthassa őket a szeretet ünnepén. A karácsony azóta is fontos részét tölti be az életüknek. 

Szenteste meglepjük egymást, de nem drága, hanem inkább szimbolikus ajándékokkal. A karácsonyfát már bő egy héttel korábban felállítjuk, és együtt díszítjük fel

 – mesélt Edvin Marton. 

Bár napjai jelentős részét a fellépései előtti próbák töltik ki, idén szerencsésen jött ki a lépés, hiszen advent harmadik vasárnapján családi körben gyújthatták meg az adventi koszorú első három gyertyáját. 

A fiaim 7 és 8 évesek, akik már nagyon várják a december 24-ét. Nálunk tényleg meghitten és jó hangulatban telik a készülődés

– tette hozzá a hegedűművész. 

Edvin Marton december 23-i Ave Maria Symphonic Live című koncertjén szeretné megidézni a karácsony meghittségét és elvezetni rajongóit saját epikus világába, ahol igazi ünnepi varázslat várható. A koncerten felcsendülnek Edvin Marton leghíresebb dalai, köztük az Emmy-díjas Art on Ice, amelyet a művész még sosem játszott korábban Magyarországon.

A nagy szimfonikus zenekart zongora- és énekszóló kíséri majd, de a 43 éves sztár felkérésére egy meglepetés prímabalerina is színpadra áll. Az est különlegessége, hogy Edvin Marton egy felbecsülhetetlen értékű hegedűn is játszik majd. 

Egy németországi versenyen több mint száz előadó közül én nyertem el egy 1699-es Antonio Stradivari hegedű fellépési jogát, amit a nagykoncertemen szólaltatok majd meg

 – zárta szavait a művész.