h i r d e t é s

Egy budapesti kórházban történt, állítólag

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy budapesti kórházban történt, állítólag

2015. március 10. - 08:00
0 komment

Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék.

A szülést levezető orvos is hamar előkerült – a szülés óta nem látták a körteremben – és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók.

Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant:

– Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek!
Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte:
– Bocsánat, hanem mit?
– Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban!
– Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?
– Hát. . . 30-40. 000 forintot.
– Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet.
Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezres, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti.
A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből.

 

napiszarka.net