h i r d e t é s

Egy eddig soha nem játszott Mozart-darabot mutattak be Salzburgban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy eddig soha nem játszott Mozart-darabot mutattak be Salzburgban

2021. január 29. - 16:26

Zenei szenzáció a Mozart-héten: bemutatták a zeneszerző eddig ismeretlen művét. A világpremiert Salzburgban, Mozart születésének 265. évfordulóján tartották. A nyitókoncerten a művészeti igazgató, Rolando Villazón is színpadra lépett. A Musica stábja a digitális Mozart-héten járt.

Forrás: Euronews

— Micsoda rendkívüli pillanat, amit most megtapasztalhatunk: Wolfgnag Amadeus Mozart egy teljesen új műve – mondta Rolando Villazón, a Mozartwoche művészeti igazgatója, és hozzátette: csodálatos látni a kottát és hallani a a zenéjét egy olyan darabnak, amit még sosem hallhattunk korábban.

Kilencvennégy másodperc Mozart újdonság – a zongora virtuóz Szangdzsin Cso előadásában. Világpremier a virtuális Mozart-héten, Salzburgból. A Musica bepillanthatott a Mozart által írt eredeti kéziratba, amelyet 1773 elején jegyezhetett le a zeneszerző. A kottát egy magángyűjtőtől kapták meg.

— Nagyon érdekes, hogy ez a kézírás eléggé szokatlannak tűnik Mozarttól. Persze, megvannak a rá jellemző jegyek, de az látszik, hogy nagyon-nagyon gyorsan írták. A papír pedig nem is kottapapírm hanem teljesen átlagos papír, amelyre Mozart rajzolta rá a csíkokat – mondta Ulrich Leisinger, a Mozarteum Alapítvány kutatási igazgatója.

Mozart vélhetően tizenhét évesen, egy olaszországi látogatása végén, vagy már Salzburgba visszatérve írta meg ezt a táncszerű Allegro tételt.

— Szerintem ez a zene nagyon örömteli, elragadó és játékos is egyben, és egyértelműen érződik rajta, hogy Mozart írta, a fiatal Mozart. Érezni rajta a tiszta érzelmeket – mondta a zongoraművész Szangdzsin Cso.

Mozart zsenialitása már egészen fiatal korában felragyogott, és ez már tükröződött az első fennmaradt koncertáriájában, amit kilenc évesen komponált. (Euronews)