h i r d e t é s

Egy EP-jelentés szerint a KESMA a bizonyíték, hogy a médiát Orbán szolgálatára kényszerítik

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy EP-jelentés szerint a KESMA a bizonyíték, hogy a médiát Orbán szolgálatára kényszerítik

2023. március 16. - 12:51

Komoly aggályokat fogalmaz meg a média, az oktatás és a kultúra helyzetéről az Európai Parlament küldöttségének magyarországi látogatása alapján készült jelentés – írja a Népszava, melyhez eljuthatott a hivatalosan még nem publikált dokumentum.

Forrás: Rehva

A delegációban voltak kereszténydemokrata, szocialista, liberális és euroszkeptikus frakciókhoz tartozó EP-képviselők is, akik tavaly novemberben találkoztak kormányzati és ellenzéki politikusokkal, állami hatóságok vezetőivel, újságírókkal, oktatási, kulturális intézmények, civil szervezetek képviselőivel.

A delegáció szerint a kormánypártot, valamint a – kormányhoz köthető – állami szervezeteket képviselő kinevezettek a találkozókon azt próbálták bemutatni, hogy Magyarországot a normalitás, a társadalmi és gazdasági jólét, a politikai feszültségek hiánya és a társadalomnak a Fidesz ideológiájához való erős ragaszkodása jellemzi.

Az érintett EP-képviselők ugyanakkor kifogásolják a hazai média szabályozását, kétségbe vonják a médiahatóság függetlenségét és szóvá tették a KESMA megalakulását, amely szerintük bizonyíték arra, hogy a független médiát felszámolják, és rákényszerítik a kormány szolgálatára.

Bírálták, hogy a közmédia alig enged teret a kormányétól eltérő hangoknak, és hogy az állami vállalatok hirdetéseinek nagy részét a kormánypárti sajtó kapja.

A Népszava cikke szerint Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke kifejtette, hogy szerinte a média nem tekinthető függetlennek, mert mindig is politikai irányvonalat követett. (A függetlenség sokak értelmezése szerint nem azt jelenti, hogy egy újságnak nincs semmilyen világlátása, hanem hogy nincs függő viszonyban konkrét politikusokkal, pártokkal, mint ahogy sok kormányközeli magyar médiumnál van ilyen erősen függő viszony politikához köthető szereplőkkel. És ha van ilyen függő viszony, akkor nincs tere a saját oldal kritikájának – a szerk.)

Bár a látogatásról készített összefoglalóban nem szerepel, a Népszava információi szerint Koltay András bizonyos kérdéseket provokatívnak minősített, és megkérte a delegációt, hogy ne jöjjön többet Magyarországra. Hogy ez valóban így történt-e, arról írásban kérdeztük Koltayt a Népszava cikkének megjelenése után; beszámolunk róla, ha válaszol a megkeresésünkre.

A küldöttség tagjai az oktatásban és a kultúrpolitikában is a döntéshozatal központosítását vetik a kormány szemére, úgy vélik, a teret nyerő nacionalista narratíva az alternatív álláspontokat magyarellenesnek minősíti, korlátozza a kreatív kifejezést és csökkenti a pluralitást a művészetben. (Telex)