Mit ér a csodafegyver?

Az elmúlt napok és az előttünk álló hét két főszereplője egyazon évben születtek, éveik száma még innen van az ötvenen. Ha csak nem számoljuk duplán az 2018-as parlamenti választás óta eltelt éveket, mióta szereplői a felpörgetett politikai életnek. Emlékezhetünk rá, hogy a Fidesz és Orbán Viktor újabb kétharmados győzelme utáni tüntetéssorozat terelte először egy táborba a vereséget szenvedett ellenzéki erőket. Akkor a szavazatok újraszámlálását, a torz választási rendszer átírását, szabad sajtót és demokráciát követelő tüntetők kimondták, hogy a centrális erőtérben megosztott jobb és baloldalnak együtt kell fellépni az Orbán-rendszer ellen.

Sokan azt hitték, arra számítottak, hogy az összefogásra ítélt pártok halogatás nélkül megteszik azokat a stratégiai, szervezeti és személyi lépéseket, amelyek elengedhetetlenek egy 2022. évi választási győzelemhez. Nem ez történt. Döcögött a politikai programok egyeztetése, elmaradtak a pártfúziók, nem alakult ki egységes kommunikáció, nem sikerült bővíteni a pártok mögött álló szavazóbázist. Voltak persze összefogást sürgető nyilatkozatok, közös akciók, bátor felszólalások a parlamentben és voltak reményeket keltő kezdeményezések a megszerzett önkormányzatokban. Közben egyre inkább úgy látszott, hogy az ellenzék vezetőinek mindennél fontosabb, hogy saját frakciójuk legyen a parlamentben.

Ebben a mulasztásokkal terhelt ellenzéki politizálásban nyert egyre nagyobb teret az előválasztás gondolata, amely a budapesti sikeres főpróba után az ellenzék csodafegyvere lett. A pártok komoly erőfeszítéseket tettek a "fegyver" alkalmazhatósága érdekében. A közelmúltban lezajlott első forduló lezárásáig szinte teljes volt a siker. Aztán olyan fejlemények történtek, amelyek arra utaltak, hogy hibák csúsztak az előzetes számításokba. A csodafegyver önmagában kevés. Úgy tűnik most, két forduló között, hogy a pártok két alapvető dolgot figyelmen kívül hagytak. 1. A mintának tekintett amerikai példával ellentétben nem egy demokráciában, hanem egy diktatórikus rendszerben alkalmazzák az előválasztás módszerét. 2. Nem egy párton belül, hanem több párt között adnak teret a politikai versengésnek.

Stratégiai hiba

Az első forduló tapasztalatai alapján levonható a következtetés, hogy a jelöltállítás "nulladik" fordulójában jó kompromisszumokat kötöttek a pártok. Az egyéni körzetekben kihirdetett eredmények után mindannyian eredményesnek érezhették az elvégzett munkát, mind a mozgósítás, mind a megszerzett jelölések terén. A miniszterelnök-jelöltek szereplését illetően már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Kiütközött az a stratégiai jelentőségűnek tekinthető hiba, hogy az ellenzéki pártvezetők demokratikus viszonyokra szabott szerepeket játszottak egy demokrácia-deficites politikai közegben. Félreértették a helyzetet és azt gondolták, hogy valódi versenyhelyzetben kell egymás ellen meccset játszani. Annyira belevetették magukat a küzdelembe, hogy időnkét elvesztették szemük elől a valódi célt, a jövő évi választási sikert.

A miniszterelnök-jelöltek vitájában kínos volt látni a pártelnököket, amikor a műsorvezető ("porondmester") beintésére elkezdték egymás személyét és pártját sározni. Azt hitték, hogy nekik nyilvánosan kell bizonyítani, hogy egyben-másban eltérő a véleményük, csak a körülmények kényszerítő hatására működnek együtt.  Büszkélkedtek is azzal, hogy valódi vitát folytattak (értsd: feltárták az ellentéteiket) és ezzel jó szolgálatot tettek Orbán Viktornak, aki elégedetten állapíthatta meg, hogy lám-lám mire képes egy önkényuralom, ha tartósan sikerül megteremteni a demokrácia látszatát.

Valaki azért szólhatott volna a pártelnök uraknak, hogy az adott helyzetben nem vitatkozni kell, hanem prezentálni és erősíteni az együttműködést. A közösen folytatott kampányban csak olyan megnyilvánulásoknak van létjogosultsága, amelyek nem az ellentétek, hanem az összefogás, a közös programok bemutatását szolgálják. A végső siker érdekében csak az lehet az üzenet, hogy itt vagyunk, készen állunk az önkényúr elkergetésére. Válasszatok közülünk, hogy ki a legszimpatikusabb, kit tartotok legalkalmasabb vezetőnek.  Bárkit is választotok, mi egy csapat vagyunk, egymás mellett állunk a választási harcban. Kevésbé patetikus kifejezéssel, a pártvezetőknek "csomagban" kellett (volna) eladni magukat. Talán azzal sem kellett volna nagyzolni, hogy miniszterelnök- jelöltet választunk, hanem listavezetőt, csúcsjelöltet vagy Orbán kihívóját. Sajnos a főbb kampányeseményeknek az lett az üzenete, hogy a kormánypárt vezére ellenében az ellenzék is vezért választ magának. Az eddigi vezérelvű politizálást győzelem esetén majd egy másik vezér folytatja. Ez bizony nem kampánytechnikai, hanem tartalmi kérdés.

Két dudás egy csárdában

Lehet ünnepelni a pártelnökök "demokratikus vitáját", személyeskedésektől és indulatoktól sem mentes közös szereplését a nyilvánosság előtt. Alig hihető azonban, hogy a most ejtett sebeket az egyéni választó körzetekben a szimpatizánsok hamar elfelejtik. Amerikában ez lehetséges, egy párton belül könnyebben helyreállnak a megbillent egyensúlyok, de nálunk az okozott sérelmek miatt ezt csak remélni lehet. A politikai kultúránkban inkább a "fehér ember nem felejt" mondás érvényesül.

A hatalom figyelt és ugyancsak nem felejt. A következő hetekben alaposan kielemzik azt a nagy tömegű információt, amit az előválasztás a jelöltek személyiségéről és a választók beállítottságáról feltárt. Készítenek majd profilokat és meghatároznak fókuszcsoportokat. Még nagyobb fordulatra kapcsol a médiagépezet. Lehetséges, hogy sort kerítenek a játékszabályok némi módosítására is. A tét nagy, a kockázat óriási. Az ellenzéknek, a demokrácia híveinek jövő tavasszal vélhetően az utolsó esélye kínálkozik arra, hogy szavazócédulával, erőszak nélkül váltsa le Orbán Viktor kormányát és korrupt rendszerét.

Egy férfi és egy nő. Ketten startolnak el a második fordulóban. Egyidősek. Mindketten több diplomával rendelkező, több nyelven beszélő, nyugatos orientációjú, nagy családban élő emberek. Az egyikük vidéki, viszonylag új ember a politikában,  a másik fővárosi és már 2010. előtt is szerepet vitt hatalmi játszmákban. Különböznek abban is, hogy egy párt, illetve egy mozgalom áll mögöttük. Politikai felfogásuk eltérő, egyfelől baloldali, másfelől jobboldali értékrendet képviselnek. Összetartó és szétágazó egyéni utakat járva kerültek az előválasztás "döntőjébe", lettek miniszterelnök-aspiránsok. A mögöttük álló szavazókat is hasonló helyzetek, irányultságok kötik össze és választják el. Elegendő okunk van félni attól, hogy a "két dudás" nem fér meg egy csárdában.

Dobrev Klára és Márki-Zay Péter azért kerültek az előválasztás "döntőjébe", mert a szavazók és a közvélemény nekik hitte el a legjobban, hogy le akarják rombolni a NER sziklaszilárdnak látszó építményét. Sokat nyerhet az ellenzék, ha a két jelölt arra fókuszál, ami összeköti a mögöttük álló szavazókat és nem arra, ami a híveiket összeugrasztja. Jól teszik, ha a nyilvánosságban elkerülik azt a csapdát, hogy felvállalják a média nézettségének, olvasottságának növelését. Ha szem előtt tartják, hogy az első forduló minden szereplőjére nagy szükségük lesz a jövő tavasszal.