h i r d e t é s

"Egy idő után el fogunk érni oda, hogy az import olcsóbb lesz, mint a helyi beszerzés"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Egy idő után el fogunk érni oda, hogy az import olcsóbb lesz, mint a helyi beszerzés"

2022. november 22. - 13:45

„Az ársapkákról azt gondoljuk, hogy a legelején jó volt a szándék. Bizonytalan időkben erősítette a vásárlói bizalmat, és fogyasztást tudott generálni” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezérigazgatója a Forbesnak.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Azt mondta, mostanra egész másképp látja a helyzetet, szerinte az árstop torzítja a piacot, más termékek árát mesterségesen megdobja, és nem mellékesen éves szinten akár 11 milliárd forintos veszteséget okoz a Tesco Globál Zrt.-nek.

Arra a kérdésre, hogy mi az első lépés egy ársapka bevezetésénél, azt válaszolta, hogy azt nézik meg, mit ír pontosan a közlöny, de amíg az nincs, addig egy-két napig csak találgatnak. „Aztán ha látjuk, hogy pontosan milyen típusú tojásról és burgonyáról van szó, akkor villámgyorsan át kell látni a készleteinket, a szállítói kiszolgálási szintet, átgondolni, hogy számítunk-e pánikra, és kell-e mennyiségi korlátozást tennünk” – magyarázta. Pálinkás szerint egy-egy ilyen bejelentés nagyon meg tudja zavarni a piacot, és azt tapasztalták, hogy hiába folyamatos az ellátás, az emberek ilyenkor ráugranak az adott termékekre, exponenciálisan, nagyon hirtelen megnövekedik, és mesterséges lesz a kereslet.

„Az árstop tehát egyfelől torzítja a piaci viszonyokat, másfelől más termékek árkorrekciója miatt árfelhajtó hatása is van, és így még gerjesztheti is az inflációt” – mondta. A Tesco-vezér az árstop torzító hatását egy csirkés példán vezette le, azt mondta, hogy a hatósági ár megdobja a keresletet a csirke melle iránt, de mivel az állat többi részét is árulni kell, a maradék részekkel is kell valamit kezdenie a beszállítónak.

Két opciója van, vagy sokat vág le, de akkor nyomott áron tudja csak eladni a piacon, és vesztesége keletkezik, vagy annyit vág le, ahol még arányban van a nyeresége és a vesztesége. Ezért van kevés csirke, és ezért van az, hogyha kifogy a csirkemellfilé, akkor az állat összes többi részét aránytalanul drágán lehet csak megvásárolni

– magyarázta Pálinkás Zsolt, aki szerint még sok inflációs ütem lesz. „Egy idő után el fogunk érni oda, hogy az import olcsóbb lesz, mint a helyi beszerzés. Ez pedig biztos, hogy nem cél”.

A Tesco-vezér szerint az ársapka önmagában veszteséget generál, a Tescónál ez eddig 7 milliárd forint, ami év végéig körülbelül 11 milliárdra felmehet. Pálinkás nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a Tesco írta-e azt a napokban kiszivárgott névtelen levelet az Európai Bizottság felé, hogy tegyen valamit a magyar kormányzati lépésekkel szemben. (Forbes)/Telex