h i r d e t é s

Egy osztrák síterep vendégei szórhatták tele vírussal a kontinenst

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy osztrák síterep vendégei szórhatták tele vírussal a kontinenst

2020. március 26. - 10:08

Egy osztrák síterep és azon belül is egy kocsma különösen nagy szerepet játszhatott a koronavírus európai terjesztésében. - írja a napi.hu.

Ausztria, Ischgl. Forrás: pixabay.com

Az illetékesek nagyon korán tudtak az esetről, a néppárti tartományfőnök mégsem akarta lezárni a területet. Németországtól Izlandig fertőztek az itt üdülők.

Ha nem is kizárólag ennek köszönhető, de jócskán segítette az Covid-19 járvány európai terjedését egy a tiroli Ischglben található kocsma, amely egyik pincére hosszú időn keresztül fertőzhette a vendégeket. Mindezt még azután is, hogy az onnan hazájukba visszatérő pozitívra tesztelt vendégek miatt külföldről figyelmeztették a tartományi kormányzatot.

Nem jellemző egyébként, hogy egy kiszolgáló igazán nagy számú vendéget fertőzne meg egy helyen, azonban a dán hatóságok alaposabban utána mentek a történetnek - számolt be a CNN - mivel az akkor aktuálisan 1400 dán koronavírus esetből 296 Ausztriában fertőződött meg, s mindössze 61 fertőzést tudtak csak ehhez képest olaszországi tartózkodással összefüggésbe hozni.

A dánok szerint a síterep egyik kocsmájában, a Kitzlochban a fertőzöttek egy jó nagy része úgynevezett beer-pongot játszott. Ebben a kocsmai játékban az emberek egy pingponglabdát lőnek ki a szájukból az ellenfél csapatának söröspoharába, amelybe ha az beleesik, ki kell inni. Eközben ugyanebben a bárban egy fertőzött pincér úgy szolgálta fel az italokat, hogy a tömegben egy síp folyamatos fújásával igyekezett utat vágni magának. Ez sok vendégnek annyira tetszett, hogy maguk is elkérték a fertőzött pincér sípját és fújták azt.

Izland szólt

Azt, hogy valami nincs rendben Tirolban először az izlandi hatóságok vették észre. Ők március 4-én hivatalosan is figyelmeztették az osztrák hatóságokat, hogy számos izlandi pozitív eset Ausztriában kaphatta el a fertőzést. Az izlandiak annyira komolyan vették az esetet, hogy március 5-én Ischglt már feltették a fertőzés szempontjából magas kockázatúnak tekintett területek listájára Kína, Dél-Koreai, Olaszország és Irán mellé.

A tiroli tisztifőorvos (azaz az ennek megfelelő pozíciót betöltő tisztségviselő) azonban március 5-én kiadott egy sajtóközleményt, amely szerint nem valószínű, hogy járványügyi gócpont alakult volna ki Tirolban. Közleményét egy turista nem megerősített beszámolójára alapozta, aki állítólag fertőzött volt és közös repülőn utazott haza a fertőzött izlandiakkal. A tisztifőorvos azt állította, az izlandiak Ausztriából hazafelé fertőződtek meg.

A Kitzloch csaposának koronavírus-tesztje március 7-én lett pozitív, erre reagálva március 8-án a tiroli egészségügyi hatóság közleményt adott ki, amely szerint felettébb valószínűtlen, hogy egy vendéglátóipari dolgozó ilyen sok vendéget fertőzött volna meg. A Kitzloch német tulajdonosa egyébként később a német médiának úgy nyilatkozott, hogy az ő dolgozói is elkapták valakitől a fertőzést, és igazságtalan lenne egy vállalkozást hibáztatni a vírus terjedéséért. Március 10-én mindenesetre Tirol tartomány kormányzója, a néppárti Günther Platter, egy sajtótájékoztatón már azt mondta, hogy az aznap regisztrált mind a 16 új megbetegedés egy bárhoz és annak csaposához köthető.

Direkt halogattak?

Legalább négy olyan európai állam van jelenleg, ahol az aktív esetek egy jelentős része az alig 1600 lakosú ischglbeli tartózkodáshoz köthető. Németországban 300 ilyen esetről, Norvégiában a március 20-i állapot szerint az akkori 1742 esetből 862 esetről mondták azt, hogy Tirolban fertőződött meg.

Ichglben a bárokat és éttermeket csak március 10-én zárták be a teljes karantént március 13-án vezették csak be.

A tiroli rendőrség jelenleg nyomozást folytat fertőző betegséggel való gondatlan veszélyeztetés ügyében. A ZDF német állami tévéadó kérdésére a tiroli területi rendőrség elismerte, hogy nyomozásuk szerint Ischglben az egyik vendéglátóipari egység egyik dolgozójának már február végén pozitív lett a koronavírus tesztje.

Eközben az egyik osztrák fogyasztóvédelmi szövetség vezetője feljelentést juttatott el az innsbrucki ügyészségre. A feljelentés a tiroli kormányzó, Günther Platter ellen is irányul, s a benne foglaltak szerint a tiroli kormányzat késlekedett a sípályák és hotelek lezárásával. Az anyag szerint a hatóságoknak legkésőbb március 5-én tisztában kellett lenniük a helyzet komolyságával. Azt kérik, a hatóságok vizsgálják meg, nem azért késlekedtek-e a terület és az idegenforgalmi szolgáltatóegységek lezárásával, mert próbálták védeni az idegenforgalomban érdekelt cégek érdekeit.

napi.hu