A szegények, az elesettek támogatása egy közösség erejét mutatja. Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik nem az élet napos oldalán foglalnak helyett, akik önhibájukból, vagy anélkül, mindennapos küzdelmet vívnak a talpon maradásukért.

A téren -mint eddig mindig-most is sokan várták, hogy ételhez jussanak. Annak ellenére közel százötvenen voltak, hogy a városban az egyik egyház éppen ma osztott ennivalót a rászorulóknak.

Az ételosztáson megjelentek zömét már arcról jól ismerjük, többük élete is "nyitott könyv" a számunkra, tudjuk hogyan kerültek ebbe a helyzetbe, miért kényszerülnek arra, hogy ételért kell sorban állniuk. Ma is sok kisnyugdíjas, utcán élő honfitársunk, és egzisztenciáját elvesztő, egykor szebb napokat látott közmunkás várta, hogy sorra kerüljön. Sajnos most is többen jöttek kisgyerekekkel. Ehhez nehéz hozzászokni, végtelenül szomorú látvány, amikor szüleikkel gyerekek érkeznek ebédért.

Hajdú-Bihar megyében egyike a legalacsonyabbnak az átlagnyugdíj. A rendszerváltáskor rengeteg munkahely szűnt meg, munka nem volt, maradt az ilyen-olyan nyugdíjazás. Rengeteg éltek ezzel a lehetőséggel, többségük nyugdíja jóval alatta marad a 100 ezer forintnak. Abból élni, a rezsit fizetni, gyógyszereket kiváltani, és enni is, nem könnyű feladat. Sokuk számára bizony megoldhatatlan lecke. Így arra kényszerülnek, hogy - főleg a hóvégéhez közeledve- hétvégeken is azt nézzék, hol tudnak ingyen ételhez jutni.

Ma egy debreceni hölgy gyerekjátékokat hozott a térre, egy másik pedig rengeteg édességet. Az ajándékok egy része gyorsan gazdára is talált. Hálásan köszönjük az adományokat, mindennek lesz gazdája, mind jó helyre fog kerülni. Szerencsére egyre többen vannak azok az embertársaink, akik egy-egy alkalommal a maguk lehetőségei szerint segítenek nekünk. Minden adománynak örülünk, gondoskodunk arról, hogy minden felajánlás eljusson a rászorulókhoz.

Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért segítünk? Miért nyújtunk kezet az elesetteknek és a rászorulóknak? A mi kérdésünk inkább az, hogy mások miért nem? (tisztelet a kivételnek) Úgy gondoljuk, nem szorul különösebb magyarázatra, miért is vagyunk ott a téren, ha esik, ha fúj, hidegben, melegben. Segítünk, mert tudunk, segítünk, mert mindig jobb adni, mint kapni.

Sok utcán élővel beszélgettünk az évek során, és azt tapasztaltuk, hogy többségüknek egykor még családjuk is volt, rendezett körülmények között éltek. De jött a válás, a munkanélküliség, az ital, életük derékba tört. Mikor már az albérletet sem tudták fizetni, maradt az utca. Sokuk története kész regény, szomorú sorsokat ismerhettünk meg az elmúlt évek alatt. Úgy gondoljuk, nincs jogunk senkit sem megszólni, hiszen bármikor, bármelyikünk kerülhet megoldhatatlan helyzetbe, s akkor jól jön a segítő kéz. Szegénynek lenni nem bűn, hanem egy élethelyzet. Ezért bárkit megszólni, úgy hisszük lelketlenség.

Tiszta szívből és önzetlenül adjuk azt akeveset amire képesek vagyunk,ezért nem is várunkköszönetet. Nem kérdezzük senkitől, hogy jutott ide, miért nem tud ebből az élethelyzetből kilábalni. Az ételosztás nem erről szól, mi nem ítélkezünk. Tudjuk nyomós oka van annak, ha valaki ott áll a sorban, ebédre várva. Mi kis csapatunk ad, mert adni tudunk, örülünk annak, hogy nem az egyre növekvő sorban kell állnunk, Megszívlelendőnek gondoljuk, amit L.Ritók Nóra fogalmazott meg a közelmúltban:

"Az embernek nem lehet elfogadni, hogy gyerekeknek már a születésük pillanatában eldöntetett a sorsa. És ne szűkítse senki ezt a cigányságra kérem. A szegénység nem etnikai kérdés. Mióta dolgozunk, azt tapasztaljuk, hogy egyre többen csúsznak le a mélyszegénység szintjére, elveszítve előbb állást, aztán házat, mindent, és tengődnek ugyanígy, egy darabig még tartva magukat, a semmit, végül már nem akarják és nem tudják elfedni sem, hogy bedarálta őket a nyomor."

Az ételosztás költségeit saját magunk fedezzük, ki, kitehetsége szerint járult hozzá a költségekhez. Vannak akika munkájukat adják immár nyolcadik éve, vannak akik párezer forinttal hozzá is járulnak a költségekhez.

Legközelebb június 30-án, a hónap utolsó vasárnapján várjuk ebéddel a nehéz sorsú debrecenieket.

Kérünk minden jóérzésű honfitársunkat, -ha erre lehetősége van- akár anyagi támogatással, gyermekjátékokkal, tavaszi, nyári ruhákkal segítse a nélkülöző felnőttek és gyermekeik megvendégelését. Higgyék el, adományuk jó helyre kerül, nagyon sok rászoruló embertársunk számára szerezhetünk közösen örömet.

Minden segítséget, támogatást, felajánlást hálásan fogadunk.
Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig, 09.00-16.00 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405, vagy 20/ 460 32 53.

Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma : Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802.
Kísérőszöveg: Ételosztás-2019.

Az adományokat az ételosztás napján is jó szívvel várunk. Aki segíteni szeretne, június 30-án, 10.30-tól megtalál bennünket Debrecenben, a Petőfi téren, az aluljáró előtti területen.

Ferenc pápa tavaly, a Szegények világnapján nemcsak a keresztény emberek számára fogalmazta meg üzenetét:
" Nemcsak azokkal kell jót tennünk, aki szeret bennünket, adjunk annak, aki nem tudja azt visszaadni, vagyis szeressünk ingyenesen."

Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület elnöke