h i r d e t é s

Egymilliárdos fővárosi megbízást nyert a takarítócég, amely ellen csalás gyanújával nyomozott a rendőrség

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Egymilliárdos fővárosi megbízást nyert a takarítócég, amely ellen csalás gyanújával nyomozott a rendőrség

2018. augusztus 09. - 20:00

A  T.O.M. Controll 2001 Zrt. vitte el a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága négy évre szóló megbízását, egy tucat létesítmény, köztük vásárcsarnokok, piacok, üzletközpont, parkoló és irodák takarítását. - írja a 168ora.hu.

A cégnél kevesen dolgoznak, de legalább ilyen jókedvűen. Forrás: T.O.M. Controll/168ora.hu

Az összesen majdnem 77 ezer négyzetméternyi terület takarítását nettó 931,2 millió forintért vállalta el a cég, 19,2 millióval drágábban, mint a kiíró remélte

– írja a 24.hu.

Május óta ez a tizedik megbízás, amit közbeszerzésen nyert el a mindössze 55 embert foglalkoztató cég, amely 2017-ben 5,7 milliárd forintos árbevételt könyvelt el, a dupláját, mint az előző évben.

A T.O.M. Controll neve korábban több zűrös ügyben is előkerült, például 2016-ban írta meg az Átlátszó, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a cégnél a NAV, 2017. decemberében is nyomozás indult náluk ugyanilyen okból, és fekete-szürke foglalkoztatás kapcsán is többször felvetődött a nevük.

168ora.hu