h i r d e t é s

Egyre kevesebb a víz tavainkban, folyóinkban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyre kevesebb a víz tavainkban, folyóinkban

2022. július 22. - 06:33

Egyre kevesebb a víz a Balatonban, a Velencei-tóban, a Tiszában és a Dunában az óriási aszály miatt, és egyelőre nem is várható számottevő csapadék. A kisebb tavak és patakok közül több már teljesen kiszáradt.

Balaton vízállása viszonylag alacsonynak mondható a napokban, fontos azonban, hogy nem szélsőségesen – emelte ki az InfoRádió érdeklődésére Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Arra is emlékeztetett, hogy a tó vízgyűjtő területére az állagosnál – kiváltképp az év első három hónapjában – 60-70 százalékkal kevesebb csapadék hullott.

A szóvivő hozzátette: miután a Balaton esetében magában a mederben van mód a tárolásra, az üzemi vízszintet megemelték, hogy tavasszal több vizet tudjanak betárolni. Ennek köszönhetően az átlag vízállás jelenleg 86 centiméter körüli, ami az előző év azonos időszakában mértnél ugyan 20 centivel alacsonyabb, viszont az elmúlt 100 évben már több tucatszor megesett, hogy ennél is kevesebb víz volt nyár közepén a Balatonban. A szezon végére, azaz szeptember 1-re 76-80 centis átlag vízállásra számítanak a szakemberek, ami a 2003-as 23 centiméteres negatív rekordhoz képest kimondottan magasnak mondható – jegyezte meg az OVF szóvivője.

Velencei-tónál rosszabb a helyzet, az ugyanis már eleve alacsonyabb vízszintről indította az évet, miután a tavalyi nagy esők jelentős részt elkerülték – a Balatonéhoz képest lényegesen kisebb – vízgyűjtő területét. Siklós Gabriella arra is rámutatott, hogy a Velencei-tó jellegét tekintve "sztyepptó". Az ilyenek pedig nagy átlagban száz évente teljesen ki is száradnak. Bár remélhetően ez az idén nem fog megtörténni – mondta a vízügyi szóvivő.

A Velencei-tó jelenlegi átlag vízállása 67-68 centiméter körül van, ami alig több, mint a valaha mért legalacsonyabb, azaz az 1949-bes 63 centis vízállás.

Siklós Gabriella arra is kitért, hogy a Velencei-tó érdekében sarkalatos lenne a Zámolyi- és Pátkai-víztározók kotrása, hogyha éppen csapadék érkezik, legyen hová betárolni. Arról nem is beszélve, hogy a két tározó üledéke káros anyaggal, főként foszforral teli, ami miatt a víz nagyon hamar algásodik, ezért viszont nem jó beleengedni a Velencei-tóba.

Tisza vízállása is távol van az ideálistól. Jelenleg Szolnok környékén a legalacsonyabb, ahol az utóbbi napokban már megdőlt a valaha mért minimum vízállás. A szóvivő szerint erre egyébként a folyó felső szakaszán több helyütt is jó esély van, például Kiskörénél. Siklós Gabriella azt is jelezte, hogy miután – öntözési céllal – nagyon megszaporodtak a gazdák vízkivételi kérései, szerda reggel óta már az Országos Műszaki Irányító Törzs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság védelmi szervezete koordinálja a felmerülő igényeket. Figyelembe kell venni ugyanis a Tisza alacsony vízállását, mert utánpótlásra egyelőre nem lehet számítani.

Dunán kicsit megnyugtatóbb a helyzet. Bár itt is nagyon alacsony a vízállás. Az elkövetkezendő napokban viszont várható némi csapadék a vízgyűjtő területein, így akár még kicsit emelkedhet is majd a vízszint. (Infostart)