h i r d e t é s

Egyre rosszabb lesz az idő

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyre rosszabb lesz az idő

2015. október 08. - 07:29
0 komment

Csütörtökön felhős idő várható elszórtan esővel, az átlagosnál pár fokkal alacsonyabb hőmérséklettel. A lehűlés a hét legvégéig folytatódik, vasárnap pedig a jelenlegi előrejelzések szerint nagy eső érkezik.

Részletes előrejelzés

Ma délelőtt országszerte sok lesz a felhő, csak északkeleten bukkanhat elő rövid időszakokra a nap. Elsősorban délen és nyugaton számíthatunk gyenge esőre, kisebb záporra.  Délután északkeleten időnként elvékonyodhat a felhőzet, máshol folytatódik az erősen felhős, borult idő. Elszórtan továbbra is számíthatunk gyenge esőre. A változó irányú, egyre inkább nyugatiasra forduló szél időnként többfelé megélénkül. A maximumhőmérséklet 13, 18 fok között valószínű.

Az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásairól részletesen itt olvashat.

Pénteken kezdetben borult időre van kilátás, majd a déli óráktól nyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Északon, északkeleten kisebb eső, zápor is lehet, máshol csapadék nem várható. Változó irányú szél lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul.

Szombaton északon kezdetben lehet némi napsütés, majd országszerte beborul az ég. Számottevő csapadék nem várható. Erős lesz az északkeleti szél. 12, 17 fokra számíthatunk.

Vasárnap országszerte borult lesz az ég. Dél felől egyre többfelé várható ismétlődő eső, zápor. Helyenként kiadós csapadék hullhat. Az északkeleti szél erős lesz. 9, 14 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Hétfőn nyugat felől csökken a felhőzet, a Dunántúlon egyre többfelé kisüt a nap. Keleten azonban még folytatódik a borult idő, és itt még további esőre, záporra van kilátás. Erős lesz az északkeleti szél. 9, 12 fokra számíthatunk.

Kedden kezdetben folytatódik a borongós idő, de délután dél felől már fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte országszerte, majd egyre inkább északon várható eső. A délkeleti szél élénk lesz. Kora délután 9, 12 fok várható.

 

idojaras.hu