h i r d e t é s

Egyre több a vendégmunkás Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyre több a vendégmunkás Magyarországon

2023. január 19. - 13:28

A magyarországi munkaerőpiac továbbra is szerb és ukrán vendégmunkásokból veszi fel a legtöbbet, de egyre gyakoribb, hogy délkelet-ázsiai országokból toboroznak.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Veres Nándor

A HR-Network Egyesülethez beérkezett beszámolók alapján a magyar cégek ukránokat foglalkoztatnak legnagyobb létszámban, a sorban Szerbia következik, majd a Fülöp-szigetek, utóbbiak főként fizikai munkavállalók révén vannak az élbolyban – írta az Index.

Szellemi munka terén a dél-koreai, izraeli, egyiptomi, indiai és tunéziai vendégmunkások felvétele a jellemző a megkérdezett munkáltatók szerint. Jellemzően 10 és 200 fő között foglalkoztatják őket, van azonban, ahol a létszámuk megközelítik az ezer főt.

Különböző adatok, becslések vannak a Magyarországon foglalkoztatott vendégmunkások számáról, a HR-Network vezetői szerint e körből több tízezer fő dolgozik már hazánkban, pontos adatot azért nehéz mondani, mert folyamatosan utaznak be Magyarországra. Munkaerő-kölcsönző forrásaik egyöntetű véleménye szerint

2023 januárjában már a 100 ezer körüli szám a legvalószínűbb.

A beszámolók alapján az apróbb kezdeti kommunikációs problémákat főleg testbeszéddel és tolmácsok igénybevételével hidalták át, nem megfelelő viselkedésre csak elvétve volt példa. A munkamorállal nem volt gond, bár volt rá példa, hogy pár ázsiai munkavállaló „elszökött”, mielőtt megkezdődött volna a munkaviszonya. A magyar munkavállalók körében jelenleg nem okoz bérfeszültséget, vagy teljesítményromlást a harmadik országbeliek alkalmazása. (168.hu)