h i r d e t é s

Elefánt született a prágai állatkertben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elefánt született a prágai állatkertben

2020. március 27. - 10:56

Elefánt jött a világra pénteken reggel a prágai állatkerben - közölte Miroslav Bobek, az állatkert igazgatója a Twitteren.

Forrás: Zoo Praha

Az elefántbébi és anyja, az indiai származású Tamara egészségesek. A kis elefánt nemét egyelőre nem ismerik az állatkert dolgozói. Az igazgató szerint napokon belül várják, hogy a Janita nevű elefánt is megszüli utódját. A most született, illetve a rövidesen megszülető kis elefántnak egyaránt az Ankhor nevű elefánthím az apja.

Tamara és Janita 2016-ban szültek először, a két - ma már egytonnás - elefántborjú, Rudolf és Maximilián voltak az első elefántbébik , amelyek a prágai állatkertben fogantak.

Az 1931-ben megnyílt prágai állatkertben 1933 óta tartanak elefántokat. Az első, a prágai állatkertben megszületett elefánt, Sita 2013 februárjában látta meg a napvilágot. Anyja, Donna azonban 2012-ben már terhesen érkezett Prágába a rotterdami állatkertből.

Prágában jelenleg hét elefánt él. A csoport legidősebb tagja a Gulab nevű nőstény, aki 1966-ben került Prágába. Mindnyájan az Elefántok völgyében élnek, amelyet 2013-ban hozott létre az állatkert 500 millió koronás költséggel. Európában ez az egyik legnagyobb speciális elefántlakhely.

A prágai állatkertben jelenleg mintegy 670 fajta állat látható. Az állatkertet tavaly 1,5 millió látogató kereste fel, s a cseh főváros egyik legnépszerűbb idegenforgalmi nevezetessége. (MTI)