h i r d e t é s

Életveszélyessé vált a Planetárium, a kormány végre pénzt ad a felújítására

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Életveszélyessé vált a Planetárium, a kormány végre pénzt ad a felújítására

2017. november 11. - 11:37

40 évig hagyták lerohadni, most talán megmenekülhet a népligeti intézmény.

Forrás: Wikimedia Commons

Megmenekülhet a siralmas állapotban lévő, júniusban bezárt Planetárium. A budapesti Népligetben lévő intézmény évek óta egyre inkább lerohad, a negyvenéves épület a vízelvezetés nélküli lapos tető miatt folyamatosan beázik. Emiatt már 2016 nyarára is be kellett zárni az intézményt, azután októberben még kinyitottak, de idény nyáron újra be kellett zárniuk. - írja az Index

Az intézményt a TIT tartja fenn, rendszeres állami támogatásuk nincs, a jegybevételekből kellene fenntartaniuk magukat, de mivel nem hogy fejlesztésre, de állagmegőrzésre sincs pénzük, a látogatószám a korábbi harmadára zuhant. Az épület közben már kifejezetten életveszélyessé vált.

A reménytelennek látszó helyzetben a kormány júniusban döntött arról, hogy az életveszélyes állapot elhárítására 86 millió forintot biztosít, most pedig egy újabb döntéssel további 50 millió forintot adnak. Bár a renoválásra ez messze nem elég, ez csak az előkészítéshez szükséges fedezet, de ez alapján talán remélhető, hogy majd arra is sor kerül. A kormánydöntés szerint támogatják az épület átfogó felújítását és műszaki-szakmai fejlesztését.

Hogy meddig vártak ezzel a lépéssel, kiolvasható az MTI-ben közölt Emmi-közleményből is: eszerint az épület átfogó felújítása előtt életveszély-elhárító beavatkozásokra van szükség. Azok után a közlemény szerint azonnal megkezdődhet a felújítás is.