h i r d e t é s

Életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak az MSZP-s ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak az MSZP-s ügyében

2015. november 20. - 14:26
0 komment

Vaskó Sándort csütörtökön ütötték le, vasárnap választás lesz a településen.

A teol.hu-nak nyilatkozott a csütörtökön, Decsen fejbevágott szocialista politikus. Vaskó Sándor – állítása szerin – a támadás napján hajnalban autóval indult el a cége telephelyéhez, és már akkor észrevette, hogy egy autó követi. Megállt, bement a telephelyre, majd miután elintézte a dolgait, visszament a kocsijához. Ekkor érte hátulról egy hatalmas ütés. Nem tudja, ki volt a támadó, hajnali fél hat volt, még sötét, ráadásul köd, és azon a területen közvilágítás sincsen. A képviselőjelölt elmondta azt is, hogy korábban több fenyegetést is kapott már, ezek miatt a rendőrségen feljelentést is tett.

A lap szerint Vaskó a támadás következtében többszörös koponyatörést szenvedett, amelynek akár életveszélyes szövődményei is lehetnek. A szakvélemény szerint akár az emberi élet kioltására is alkalmas volt a támadás.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreference Molnár Ágnes elmondta, hogy életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. A további eljárást szakértők bevonásával folytatják az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

Decsen nyáron oszlatta fel magát a képviselő-testület, mivel Antal Zsolt polgármester és a képviselők nagyobb része több alapvető kérdésben sem volt azonos állásponton. A lakosság most Antal Zsolt, dr. Gondi Klára és dr. Herbert Éva független polgármesterjelöltek közül választhat, valamint 17 képviselőjelöltre adhatják le szavazataikat.

 

vs.hu (Címlap: Google Streetview)