h i r d e t é s

Elfogták a szigetszentmiklósi olajszennyezés gyanúsítottját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elfogták a szigetszentmiklósi olajszennyezés gyanúsítottját

2021. június 16. - 12:17

Elfogtak egy 59 éves tököli férfit, aki összefüggésbe hozható a tavaly decemberben történt szigetszentmiklósi olajszennyezéssel - közölte Bukovics Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vagyonvédelmi osztályának vezetője a rendőrség honlapjára szerdán feltöltött videóban.

Forrás: police.hu

Bukovics Péter azt mondta, hogy a BRFK vagyonvédelmi osztályán nyomozócsoportot hoztak létre az elkövető felderítésére. A nyomozócsoport munkatársai mintegy negyven helyen végeztek ellenőrzést, és több helyen olajmintát rögzítettek, amelyek vizsgálatára szakértői és kutatói intézetet rendeltek ki - ismertette.

Tudatta: a szakértői vizsgálatok alapján a rendőrök látókörébe került egy férfi, akinek lakásán és munkahelyén a rendőrök június 2-án kutatást tartottak, és több olyan tárgyi bizonyítási eszközt is lefoglaltak, amelyek összefüggésbe hozhatók a bűncselekménnyel.

A BRFK vagyonvédelmi osztálya a szabadlábon védekező férfit természetkárosítás miatt gyanúsítottként hallgatta ki - mondta.

Dócs András, a BRFK nyomozó főosztályának vezetője emlékeztetett: december elején Szigetszentmiklós csapadékvízgyűjtőjébe valaki több ezer liter szennyező anyagot juttatott. A bejelentések szerint december végén, a Határ út és a Gyári út kereszteződésénél lévő csapadékátemelő rendszernél is hasonló olajszennyeződés történt, amely megegyezett a korábbival.

A szennyeződés nyílt vízre nem jutott ki, mert a nádas és a tőzegláp felfogta azt, de a 1800 négyzetméteres olajszennyeződéssel érintett terület Natura 2000 besorolású védett terület - emelte ki, ismertetve: a szennyezés miatt 1500 tő tőzegpáfrány pusztult ki, a szakemberek pedig 6700 liter, olajjal szennyezett vizet és 200 tonna szennyezett talajat távolítottak el.

A védekezés költségei meghaladták a 100 millió forintot - tette hozzá Dócs András.