h i r d e t é s

Elfogyhat az orosz kőolaj

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elfogyhat az orosz kőolaj

2021. szeptember 19. - 09:38

A jelenlegi technológiákkal kitermelhető kőolaj kifogyhat Oroszországban, ahol évtizedek óta ez volt a legfőbb exportcikk – írja a fuhu.hu

Forrás: Kárpátinfo.net

anuárban mélypontra esett vissza az olaj kitermelés Oroszországban, mert a pandémia miatt a világpiac igényei is radikálisan csökkentek. Ennek következtében az olajárak is padlót fogtak. Most más a helyzet, mert a pandémia utáni nyitást követően a világgazdaság gyorsabban állt helyre mint ahogy azt jósolták.

Csökken az olaj és a gáz szerepe az orosz gazdaságban

Az első félévben az energia szektor mindössze a 15%-át adta a GDP-nek míg korábban jóval magasabb volt a részesedése. A csökkentés meglehetősen gyors hiszen tavaly még csaknem 20%-os volt az energia szektor részesedése. Jelentős részben a vegyipar és a nehézipar vette át az olaj és a földgáz kitermelés szerepét – írja az Rt.com.

Áttérés a zöld energiára

Alighogy kijöttek a féléves számok, az orosz kormány több munkacsoportot állított fel, melyek mind azt tanulmányozzák, hogy miképp lehet gyorsan és gazdaságosan áttérni a hagyományos energia hordozókról a zöld energiára. Arról nem ír,  a Putyin kormányzathoz közelálló Rt.com, hogy miért csak akkor vették észre a zöld energiát amikor kezdett elfogyni az olaj, hiszen a párizsi klímavédelmi egyezményt Oroszország is aláírta.

Andrej Belouszov miniszterelnök-helyettes vezeti ezt a programot, amely azt mutatja, hogy a legfelső vezetés milyen nagy figyelmet fordít most már erre. Nem könnyű problémát  kell megoldania ugyanis Oroszországnak: eddig a hagyományos energia hordozók exportja volt az egyik legfőbb alapja a gazdaság fejlődésének, ezentúl viszont a világ áttérése a zöld energiára egyre inkább fenyegetést jelent – különösen, hogy a gazdaságosan kitermelhető olaj és gázmezők erősen csökkenőben  vannak orosz földön. (Kenderessy Milán/fuhu.hu)