h i r d e t é s

Elhunyt az első sikeres női dobos, történelmet írt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt az első sikeres női dobos, történelmet írt

2019. január 01. - 10:46

Honey Lantree 75 évet élt.

Heney Lantree - Forrás: The Independent

A 75 évesen elhunyt Honey Lantree (valódi neve Anne Lantree volt) ritka jelenség volt a hatvanas évek popzenéjében, ahol nők leginkább csak énekesként fordultak elő, ő viszont dobolt. Lantree 1943-ban született, és húszévesen lett tagja a Sheratons nevű zenekarnak, amely később The Honeycombs néven vált rövid időre az egyik legnépszerűbb londoni beatzenekarrá.

A Honeycombs sikere azután következett be, hogy egy kezdő dalszerző páros, Ken Howard és Alan Blaikley dalokat kezdett írni a zenekarnak, és ezek közül a Have I The Right? című szám 1964-ben első lett a brit listán: ebben elévülhetetlen érdemei voltak a zseniális producernek, Joe Meeknek, aki a korláthoz erősített mikrofonokkal vette fel, ahogy a tagok a lábukkal verik a taktust a stúdió falépcsőjén. A kislemezből csak Nagy-Britanniában egymilliónál is több kelt el, és a Honeycombs (melyben John Lantree, Honey bátyja basszusgitározott) a legnagyobb sztárok közé került, az együttes arca pedig a vagány dobos-énekesnő volt.

Ezt a sikert később már nem tudta megismételni a zenekar, egy-két év alatt kikopott a listákról, és több tagcserét és Meek 1967-es öngyilkosságát követően feloszlott. Honey Lantree két évvel később férjhez ment, és egészen a Honeycombs nyolcvanas évekbeli újjáalakulásáig nem nagyon hallatott magáról. Az együttes aztán még tartotta magát egy darabig a nosztalgiazenekarok között, de a gitáros-énekes Denis D’Ell halála után 2005-ben felhagyott a koncertezéssel - írja a The Guardianra hivatkozva a 24.hu. (faktor.hu)