h i r d e t é s

Elhunyt Szepessy László

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Szepessy László

2022. január 16. - 07:12

Tavaly márciusban végeztek rajta életmentő műtétet, de a rák ismét megtámadta a szervezetét.

Szepessy László - Forrás: Dunaújváros PASE/Facebook

Hetvenkét esztendős korában elhunyt Szepessy László, a Ferencváros és a Rába ETO korábbi magyar bajnok futballistája – számolt be elsőként a szomorú hírről az általa annak idején játékosként és edzőként is szolgált dunaújvárosi labdarúgóklub a Facebook-oldalán.

A korábbi sportembernél 2021 márciusában diagnosztizáltak végbélrákot, túlesett egy életmentő műtéten, de a kór nem sokkal később újra megtámadta. Január 15-én Szepessy László szervezete feladta a harcot, hetvenkét éves korában elhunyt - írta a Nemzeti Sport.

A portál összegzése szerint az egykori futballista 1949-ben született, a BEAC-ban és a Bp. Honvédban nevelkedett, megfordult Belgiumban, majd játszott a VM Egyetértésben, Dunaújvárosban, a Volánban, 1980-ban lett a Ferencváros játékosa, s tagja volt az 1981-ben bajnokcsapatnak. Az Üllői útról Kecskemétre ment, 1982 és 1984 között a Rába ETO játékosa volt, 1983-ban másodszor is bajnoki címet ünnepelhetett, egész életében emlegette, mennyi mindent tanult akkori edzőjétől, Verebes Józseftől.

1990-ben kezdett edzősködni, az akkor 35 esztendősen kinevezett Nyilasi Tibor hívására visszatért az Üllői útra, ahol Mucha Józseffel pályaedzőként dolgoztak az új együttes felépítésén, amely az 1991–1992-es idényben aranyérmes lett. Az FTC előtte 1981-ben volt magyar bajnok, Szepessy László tehát játékosként és edzőként is beírta magát a zöld-fehérek történetébe.

A Diósgyőr, a Győr, a Tatabánya és (újra) a Dunaújváros után a magyar U16-os válogatottat irányította, majd a 2018–2019-es idényben a Gyirmótot vezette.

Az FTC jelezte, Szepessy Lászlót saját halottjának tekinti. (Infostart)