A kisgyermekek figyelembe veszik a kontextust, a múlt eseményeit, és más személyek tudását a döntéseik meghozásakor, derül ki Király Ildikó és Oláh Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatóinak a Közép-európai Egyetem (CEU) tudósaival, Csibra Gergellyel és Kovács Ágnes Melindával közös tanulmányából, amelyet az Amerikai Tudományos Akadémia folyóirata, a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) közölt.

„Képzeljünk el egy hétköznapi szituációt: kávézás közben egy barátunk rámutat a sótartóra, és megkér minket, hogy nyújtsuk oda neki a cukrot. Ez a kérés egyáltalán nem fog minket zavarba hozni, egyszerűen odanyújtjuk a cukrot, feltételezvén, hogy csak összetévesztette a sótartót a cukortartóval. De vajon hasonlóan egyértelmű lenne ez a helyzet egy gyermek számára is?” – illusztrálja Kovács Ágnes Melinda, a CEU kutatója, a kutatás problémafelvetését.

A kutatók arra keresték a választ, hogy a kisgyermekek vajon képesek-e kikövetkeztetni a hasonló kérések valódi tartalmát, figyelembe véve a másik szándékát és vélekedéseit, valamint saját korábbi tapasztalataikat, amelyek alapvetően megváltoztathatják a kérés tartalmát, például ha a fenti esetben a másik személy valóban sóval szokta inni a kávéját.

A kutatás az ELTE Babalaborjában futott 18- és 36 hónapos gyerekek bevonásával. A vizsgálat első fázisában a gyerekek azt látták, ahogy egy kísérletvezető elhelyez két tárgyat egy-egy dobozban. Ezután egy második kísérletvezető lépett a színre, aki kicserélte a dobozok tartalmát. A csere alatt az első kísérletvezető egy napszemüveget viselt, melyről utólag kiderült, hogy nem lehet rajta átlátni. A gyerekek nem kaptak további segítséget, hogy ezt az információt hogyan használják fel a döntéseikhez. A teszthelyzetben a korábban szemüveget viselő kísérletvezető rámutatott az egyik dobozra, és a gyereket kérte, hogy adja oda a benne található tárgyat.

A korábbi kutatási eredményeket megerősítve mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály képes volt figyelembe venni a kísérletvezető tudását a kérés teljesítésekor, akkor is, ha a kísérletvezető történetesen rosszul tudta, hogy az általa kért tárgy az adott pillanatban melyik dobozban volt.  

Emellett a 36 hónaposok arra is képesek voltak, hogy felidézzenek korábbi, a kérés szempontjából releváns eseményeket, és ezáltal rugalmasan felül tudták írni saját elképzeléseiket a másik tudására vonatkozóan, és viselkedésüket ennek megfelelően alakították. Azaz amikor rájöttek, hogy a kísérletvezető rosszul tudja, hogy hol van a kért tárgy, nem azt adták neki oda, amire mutatott, hanem a másikat, pontosan, ahogyan a felnőttek is tettek volna a kávézóban leírt példahelyzetben.

A hároméves gyerekek tehát már képesek a később érkező információt integrálni a korábban kialakított elképzeléseikkel, így pontosan ki tudják következtetni, hogy a kísérletvezető téves vélekedésekkel rendelkezik, hiszen nem láthatta a cserét.

Ezek az eredmények rávilágítanak, hogy a gyerekek már egészen fiatal korukban rendelkeznek olyan mechanizmusokkal, melyek nem csak azt teszik lehetővé, hogy kövessék, ki milyen információ birtokában van, hanem arra is képessé teszik őket, hogy korábbi benyomásaikat felülírják, és ezáltal hatékonyan tájékozódjanak a rendkívül összetett társas helyzetekben.

A teljes tanulmány itt érhető el: http://www.pnas.org/content/early/2018/10/09/180350511