h i r d e t é s

Elnökségét követően perek és nyomozások özöne zúdult Donald Trumpra

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Elnökségét követően perek és nyomozások özöne zúdult Donald Trumpra

2021. március 25. - 06:12

Hivatali ideje alatt kétszer is el akarták a demokraták mozdítani Donald Trumpot az elnöki székből, de mindkétszer kudarcot vallottak. Most, hogy már nem élvez azonban sok olyan immunitást, amit elnökként még igen, új esély nyílt arra, hogy számon kérjenek rajta dolgokat.

Donald Trump - Forrás: Time24 News

New York kerületi ügyésze Donald Trump adónyilvántartását vizsgálgatja. Az államügyész már beidézte magához ügyvédeit, bankárait, még a fiát is. Georgiában és Columbiában a tavalyi választások végeredményének meghamisításáért nyomoznak ellene és összesen 29 keresetet nyújtottak be ellene – vádat azonban még egy esetben sem emeltek.

A volt elnök és társai által a választások elcsalásáról szajkózott álhíreiért való felelősségre vonás most indult, a Washington Post összefoglalója szerint pedig hamarosan hatalmasat koppanhat a mentelmi jogától megfosztott üzletember, aki mellett már az igazságügyi minisztérium sincs ott, csupán hírnevére és vagyonára támaszkodhat.

A volt elnök életrajzírója, Michael D’Antonio szerint eddig „nem ismerte a jogi esetek fogalmát”. Ha valaki barátból ellensége lett, attól megtagadta az adományokat, lejárathatta a sajtóban vagy beperelte. Azokban az államokban azonban, ahol a legtöbb eljárás indult ellene, „senkinek sincs már rá szüksége.”

Trump úgy áll ezen keresetek elébe, hogy cégei a koronavírus-járvány és megosztó elnöksége miatt amúgy is szenvednek. Sok hotele és ingatlanja nagyon nehéz éven van keresztül, a manhattani Trump Tower több bérlője távozik, vagy nem fizet bérleti díjat.

A 29 ellene indított per mellett a WaPo még hat olyan, jelenleg is élő esetet fedezett fel, ahol vagy ellene, vagy valamelyik cége ellen hivatalból indítottak nyomozást, a legnagyobb ívű New Yorkban folyik. Korábban is nyomoztak persze utána, például az alapítványának adott pénz magáncélú felhasználásáért, de a jelenlegi kutatás elnöki indulása előtti pénzügyi tevékenységének egész széles skáláját vizsgálja.

Letitia James, New York államügyészének hivatala konkrétan Trump két ingatlanjával kapcsolatban indított eljárást adócsalást gyanítva, de a nyomozók véletlenül ráakadhattak egy chicagói hotelével kapcsolatos ügyre is. A WaPo kérésére közleményben elárulta, az ügy jelenleg is él és akárhova vezeti az őket, követni fogják a nyomokat.

Ehhez most olyan fegyvert kaptak, ami eddig még nem állt rendelkezésükre: Cyrus Vance, Manhattan kerületi ügyésze többéves huzavona után megkaparintotta Trump adóbevallásait, aminek köszönhetően a volt elnök cégbirodalmának egészét át lehet világítani, erre pedig még nem volt példa annak felállítása óta.

Mindeközben Georgiában két eljárás indult amiatt, hogy Trump a georgiai államminisztert, Brad Raffenspergert arra utasította, „találjon neki” annyi szavazatot, amivel az elnökválasztás eredményét megfordíthatja az államban.

A fővárosban mindeközben azt vizsgálják, az akkor még hivatalban lévő elnök január 6-i beszéde, melyben azt mondta híveinek, harcolniuk kell, hogy megakadályozzák Biden győzelmének hitelesítését, mennyiben meríti ki az uszítás fogalmát. Ezt a kerületi ügyészek mellett az államügyész is vizsgálja függetlenül.

A 29 ellene indított peres eset között minden van, 18 azonban nem elnöki tevékenységével függ össze: a las vegasi hotelében talált csótányok miatt indítottól addig, hogy chicagói szállodája engedély nélkül szivattyúzik folyóvizet, sok panasz érkezett.

Hivatali ideje alatt további 11 eset gyűlt össze, ezek között szexuális zaklatás (ezt két nő 2018-ban nyújtotta be, de az esetek még Trump elnöksége előtt történtek), a Kongresszus megfélemlítése, illetve a Trump Tower egyik bérlője által fizetett díj önkényes megemelése miatt indított keresetek vannak.

Utóbbi azért érdekes, mert egy, a New York Times által 2018-ban leleplezett csalás az alapja, melynek lényege, hogy hamis számlákra hivatkozva, karbantartási költségként könyvelték el a megemelt bérleti díj többleti részét. Ennek az ügynek a felperesét képviselő Jerrold Parker szerint sokáig nem tudtak haladni az esettel, mivel amíg Trump hivatalban volt, a Fehér Házba kellett volna a periratokat kivinni, ezeket a titkosszolgálat azonban nem volt hajlandó átvenni.

A dolgot végül roppant egyszerűen oldották meg. A kézbesítő egy nap elment a Fehér Házhoz, az egyik őr kezébe nyomta a periratot, majd válaszra nem várva elköszönt. Parker szerint innentől kezdve akár tetszik neki, akár nem, Trump be van perelve. (liner.hu)