h i r d e t é s

Eltitkolt fertőzés a szociális otthonban

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Eltitkolt fertőzés a szociális otthonban

2019. december 12. - 12:03

Az antibiotikumnak is ellenálló baktérium fertőz múlt nyár óta a bázakerettyei szociális otthonban, ám az intézmény nem értesített senkit, csak most rendeltek el egészségügyi vészhelyzetet. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

– Úgy kell kezelni, mint egy influenzát, nem kell kétségbeesni!

– a beszámolók szerint így értesültek a faluban élők egy múlt heti közmeghallgatáson Varga István háziorvostól arról, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) helyi intézményében, a pszichiátriai betegeket gondozó Aranyág otthonban terjedő úgynevezett MRSA-fertőzés tört ki. 

– A közmeghallgatás előtt jelezte a háziorvos egy képviselőnek, hogy szeretné tájékoztatni a lakosságot az otthonban kialakult helyzettel kapcsolatban

– idézte fel Csatlós Csilla, Bázakerettye októberben megválasztott polgármestere, hogy ők miként találkoztak először a fertőzés hírével. – Miután elismerte az MRSA-t, megkértük, jöjjön el és mondja el, amit tudni lehet. Beszélt a betegségről, a terjedéséről, s közölte, aggodalomra semmi ok.

Az MRSA-fertőzést a rezisztens baktériumok közé tartozó Staphylococcus aureus okozza. A kisméretű, vöröses, pattanásra, égésre vagy pókcsípésre emlékeztető képződménnyel kezdődő, majd gyorsan a bőr mélyebb rétegeibe terjedő, fájdalmas tályogokkal járó, adott a szövetekbe és szervekre is átterjedő baktérium az egészséges emberben is megtalálható, ám gyengébb immunrendszer esetén problémát okoz. A fertőzések zöme kórházi kezelés, illetve ápolási otthoni ellátás során alakul ki, súlyos esetben akár halálos is lehet.

A közmeghallgatásról készült leirat szerint a háziorvos, Varga István elismerte, hogy tavaly nyáron akadt néhány eset, majd januárban rühességgel párosulva ismét felütötte a fejét a fertőzés. Ekkor a kormányhivatal népegészségügyi főosztályának segítségét kérte, fertőtlenítettek, s megoldódni látszott a probléma. Az idén augusztusban aztán ismét tömeges megbetegedések fordultak elő, ekkor erős antibiotikum-kúrával próbálták megakadályozni a további fertőzéseket. Úgy tűnt, szeptemberre sikerült legyűrni a baktériumot, de novemberben ismét, a korábbinál is drasztikusabban támadott. A doktor szerint emiatt december 2-án egészségügyi vészhelyzetet rendelt el.

Egy szociális vagy fekvőbeteg intézményben akár elő is fordulhat ilyesfajta fertőzés, csakhogy a településen élők minderről több mint egy éven át nem értesültek. Az önkormányzat semmilyen hivatalos jelzést nem kapott a megbetegedésekről, sőt, amikor az önkormányzat egyik munkatársa hónapokkal ezelőtt, a faluban terjedő hírek alapján rákérdezett az intézményvezetőnél, azt a választ kapta, hogy belső ügyről van szó, mely nem érinti a helyieket.

A közmeghallgatás után a polgármester felvette a kapcsolatot az SZGYF megyei kirendeltségével, s tájékoztatást kért a történtekről, teendőkről. Ekkor derült ki, hogy az SZGYF zalai főigazgatóságát sem értesítette az otthon vezetése, csak pár hete kaptak értesítést a több mint egy éve fennálló problémáról. Ezt látszik igazolni, hogy novemberben a bázakerettyei intézmény adott otthont a Szociális Munka Napja megyei ünnepségének, melyen többek között a zalai kormánymegbízott is részt vett.

– A választ a héten kapjuk meg

– jegyezte meg Csatlós Csilla polgármester.

– Szeretnénk majd szórólapon tájékoztatni a helyieket arról, hogy kell-e szűrés, mi a teendő, ha valaki észleli magán a fertőzés jeleit.

Megkerestük Varga István háziorvost, aki egyúttal a szociális otthon orvosa is, ám nem akart nyilatkozni.

Információink szerint az ügyben az SZGYF vizsgálatot indított, helyi forrásokból úgy értesültünk, a pszichiátriai betegeket gondozó intézmény vezetői ugyanis egészen a múlt hétig megpróbálták elhallgatni a megbetegedéseket, pedig jelenleg 20-25 gondozott szenved a betegségtől, s többük állapota kifejezetten súlyos.

A betegség terjedését bizonyosan generálta, hogy az otthonból származó értesüléseink szerint a fertőzött betegek dolgoztak a konyhán, ruháikat együtt mosták a többivel. Az állításokkal kapcsolatban megkerestük Tomposné Gyuricza Juditot, az intézmény korábbi, a nyár végén, az ősz elején távozott vezetőjét, aki jelenleg már Csömödér polgármestere.

– Nincs semmi mondanivalóm

– nyomta ki telefonját, amikor elmondtuk, milyen ügyben keressük.

Úgy tudjuk, a betegség megjelenése óta eltelt időszakban több dolgozó is otthagyta az otthont, az ápolószemélyzet 20-25 százaléka lecserélődött, két gondozó az elmúlt napokban mondott fel. Információink szerint többen azért távoztak, mert nem értettek egyet, hogy az intézmény vezetése megpróbálta eltussolni a fertőzéseket. A gondozók közül többen megfertőződtek, sőt, volt, hogy családtagjaiknál is jelentkezett az MRSA-fertőzés. Melynek veszélyeiről a betegek hozzátartozót sem világosították fel, így azok folyamatosan látogatták az MRSA-s ápoltakat is. Éppen ezért nem is lehet tudni, hányan érintettek az otthonból indult fertőzésben, hiszen a hozzátartozók és a dolgozók is terjeszthették a betegséget, ahogyan az ápoltak is, hiszen közülük sokan kijárhatnak a faluba.

- Egy szint el van barikádozva

– így fogalmazott a közmeghallgatáson az intézmény orvosa. Egy folyosót teljesen lezártak az intézményben, s oda különítették el a fertőzötteket, helyi forrásaink viszont állították, mind a mai napig találkozni a faluban beteg gondozottal. Emiatt is tartanak többen attól a faluban, hogy a fertőzés nem marad az intézményen belül – az MRSA amúgy a tályogos-fekélyes seb váladékával terjed, ha az nyílt sebbel találkozik, vagyis attól nem kell tartani, ha az utcán szembe jön egy fertőzött.

Megkerestük a megyei kormányhivatal népegészségügyi osztályát – amelynek munkatársai információink szerint szerdán is vizsgálódtak az otthonban –, illetve az SZGYF zalai főigazgatóságát is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Jelenteni kellett volna

Az MRSA nem tartozik a bejelentés-kötelezett fertőzések közé, ám ha több, egymással kapcsolatba hozható megbetegedés akad, akkor már jelenteni kell az illetékes tisztiorvosnak, s az ő előírásai szerint kell eljárni – mondta a Népszavának Falus Ferenc, korábbi országos tisztifőorvos. Hozzátette: több fertőzés esetén el kell különíteni a betegeket, s fertőtleníteni kell a környezetet, emellett speciális antibiotikumos kezelést kell alkalmazni, a kezelés során a személyzetnek védőmaszkot kell viselnie.

nepszava.hu