h i r d e t é s

Emberi Jogok Európai Bírósága: a magyar állam felelős egy 22 éves szír férfi haláláért

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Emberi Jogok Európai Bírósága: a magyar állam felelős egy 22 éves szír férfi haláláért

2023. február 02. - 16:20

A férfi rokonaival és egy iraki családdal közösen úszott át a Tiszán Szerbiából Magyarországra, a rendőrök viszont rájuk engedték a kutyákat, könnygázzal fújták le és kövekkel dobálták meg őket. A férfi megfulladt a folyóban, testvére pert indított a magyar állam ellen.

A 22 éves szír fiatalt gyászoló család. - Fotó: Segesvári Csaba, delmagyar.hu

A magyar hatóságok nem tettek semmit azért, hogy megvédjék egy egyértelműen veszélyben lévő ember életét, nem működtettek megfelelő mentési rendszert egy ismerten veszélyes folyószakaszon, ahol ráadásul tudták, hogy gyakran próbálnak meg menekültek Szerbiából Magyarországra jutni

– állapította meg csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban abban a perben, amit egy, a Tiszába fulladt szír menekült testvére indított Magyarország ellen.

A bíróság 34 ezer eurós kártérítést ítélt meg az áldozat testvérének, ezt a magyar államnak kell kifizetnie, ahogy az eljárás teljes költségét is.

A 22 éves szír férfi 2016. június elsején halt meg, amikor testvérével, unokatestvérével és egy iraki háromgyermekes családdal próbált átkelni a Tiszán Szerbiából Magyarországra. Partra érésükkor viszont a magyar rendőrök kutyákat eresztettek rájuk, könnygázt vetetettek be, valamint kövekkel dobálták meg őket. A rendőrök mindeközben angolul azt kiabálták a menekülteknek, hogy térjenek vissza Szerbiába és visszakényszerítették őket a Tiszába.

A 22 éves férfi megsérült, majd a Tiszába fulladt, testvére és unokatestvére viszont vissza tudott térni a folyó szerb odalára. Az iraki családot a magyar oldalon mentették ki a tragédia után, anyát és egyik gyermekét kihűlés veszélye miatt kezelték kórházban.

Az elhunyt férfi testvére Magyarországot a Magyar Helsinki Bizottság képviseletével perelte Strasbourgban az élethez való jog sérelméért, az embertelen bánásmódért, és azért, mert a magyar hatóságok az ügyet nem vizsgálták ki érdemben. A bíróság azért is elmarasztalta Magyarországot, mert a konkrét esetben sem tettek meg minden elvárhatót a bajba került férfi kimentéséért. Szintén a bíróság állapította meg, hogy a nyomozó hatóság nem derítette fel az ügy körülményeit, sem a halálesettel, sem a rendőri bántalmazással kapcsolatban. Az alapos nyomozás hiánya pedig ott ütött igazán vissza, hogy a bíróság ennek hiányában nem tudta kétséget kizáróan megállapítani, hogy érte-e az áldozatot embertelen, vagy megalázó bánásmód a halála előtt.

„Remélem, hogy az ítélet némi elégtételt jelent az áldozat testvérének, de az átélt borzalmakat és a 22 éves bátyja elvesztését valószínűleg soha nem fogja elfelejteni. Érthetetlen, hogy miért kellett meghalnia ennek a hazájában dúló polgárháború elől menekülő fiatalembernek ahelyett, hogy segítséget kapott volna a magyar rendőröktől és katonáktól, akik sajnálatos módon egy kegyetlen és embertelen határvédelmi politikát érvényesítettek és soroltak előbbre az emberéletek védelménél” – mondta Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje. (hvg.hu)

Frissítés (2022. február 2. 17:05)

Reagált a belügy a szír menekült halálával kapcsolatban hozott elmarasztaló ítéletre: A Soros-hálózat le akarja járatni a magyar határvédelmet

Az, hogy a Magyarország elleni ügyet kezdeményező Soros-hálózat épp egy magyarországi haláleset kapcsán támad, nem más, mint egy újabb, hazánk és a magyar határvédelem elleni nyomásgyakorlás és lejáratási kísérlet.

- reagált csütörtök délután a Belügyminisztérium az Emberi Jogok Európai Bíróságának szintén csütörtöki ítéltére, mely kimondta: a magyar hatóságok a felelősek a 22 éves szír illegális bevándorló haláláért, mivel nem tettek semmit azért, hogy megvédjék az egyértelműen veszélyben lévő ember életét, és a nyomozó hatóságok nem derítették fel kellőképpen az ügy körülményeit. A magyar államot ezért a strasbourgi bíróság 34 ezer euró kártérítés és az eljárás költségeinek megfizetésére kötelezte – az összeget az áldozat testvérének kell kifizetni.

A férfi testvérével, unokatestvérével (és egy iraki háromgyerekes családdal) a Tiszán keresztül próbált bejutni Szerbiából Magyarországra 2016. június elsején. Partra érkezésükkor a rendőrök kutyákat eresztettek rájuk, könnygázt vetettek be ellenük, és kövekkel dobálták őket. Ezután „Go back to Serbia!” felszólításokkal visszakényszerítették őket a folyóba. A férfi megsérült, majd a Tiszába fulladt, testvére és unokatestvére visszajutott a Tisza szerb oldalára, ők fordultak az emberi jogok strasbourgi bíróságához, ahol képviseletüket a Magyar Helsinki Bizottság látta el. (Az iraki családot ezután kimentették, az édesanyát és gyermekeit kihűlés veszélye miatt kórházban kezelték.)

A Belügyminisztérium az MTI-hez juttatott közleményében emlékeztet az ítélethez meglehetősen lazán kapcsolódó jelenségre, miszerint „Brüsszel elhibázott bevándorlás politikája”, a nemzetközi embercsempész szervezetek gátlástalan jelenléte miatt az Európába tartó illegális bevándorlók ezrei halnak meg a szárazföldön, fulladnak a Földközi-tengerbe, folyóvizekbe.

A belügy emlékeztet arra, hogy a konkrét ügyet a magyar rendőrség kivizsgálta, a vádakat számos alkalommal visszautasította. Az elhunyt 22 éves szír állampolgár igazságügyi boncolása alkalmával az orvosszakértők kétséget kizáróan, egybehangzóan megállapították, hogy a halál oka vízbefulladás, a holttesten külsérelmi nyom, bántalmazásra, külső behatásra utaló elváltozás nincs, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel [ezt egyébként az ítélet sem állítja – TG] (Telex)