h i r d e t é s

Emmi: a jövő évben mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Emmi: a jövő évben mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

2019. június 15. - 13:38

 

A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Az államtitkár elmondta, a jelentős pluszforrás azt bizonyítja, hogy a kormány elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, s folytatni fogja a terület fejlesztését.

Idén 91 ezer elsőosztályos diák búcsúzik a tanévtől, vagyis 1600-al több, mint tavaly - közölte, hozzátéve, a szakiskolai és készségfejlesztő iskolai képzési helyek száma is nőtt 2010 óta 26 százalékkal.
Sölch Gellért hangsúlyozta, idén az oktatás mellett nagy figyelmet fordítottak a családokra is, s mindent megadtak számukra, amit lehetett: ingyenes tankönyvet és étkezést. Az előbbi, vagyis a térítésmentes tankönyv 2020 szeptemberétől már minden évfolyamban elérhető lesz. (MTI)


 

h i r d e t é s