h i r d e t é s

Energiadrágulás: sokaknak tüzelőre sem telik Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Energiadrágulás: sokaknak tüzelőre sem telik Magyarországon

2021. október 17. - 09:29

Nógrád megyében hajnalban mínusz 5 Celsius-fokot mértek, amit sajnos fűtés nélkül képtelenség átvészelni, mégis sokaknak el kellett gondolkodniuk azon, miként oldják meg lakásuk és házuk melegen tartását.

A kép illusztráció! - Fotó: H. Szabó Sándor

Az ötezer fő feletti önkormányzatoknak szociális tűzifa vásárlásra nem kaphatnak állami segítséget. Hajdúhadházra is ez vonatkozik, így ott saját bevételeikből próbálnak segíteni a rászorulóknak. Októberre, novemberre, decemberre, januárra és februárra egyaránt 8 ezer forintot, vagyis összesen 40 ezer forint támogatást biztosítanak – olvasható az ATV Híradó riportjában.

A 13 ezres lakosú kisvárosban összesen százan számíthatnak segítségre – a polgármester, Csáfordi Dénes elmondta, tavaly több mint hatszáz támogatottuk volt, és több mint 40 millió forint értékben folyósítottak támogatást.

Az egyik érintett a televíziócsatornának adott nyilatkozatában közölte, ő már alig meri bekapcsolni a fűtését. A debreceni asszony szerint, ha nem kapna segítséget az önkormányzattól, fűtés nélkül maradna.

Az ötezer főnél kisebb települések egyébként a kormánytól kérhetnek segítséget, melyből tűzifát vásárolhatnak, hogy azzal segítsék a rászorulókat, akikből sajnos az elmúlt évek során egyre több lett. (liner.hu)