h i r d e t é s

Ennek nem örül majd: újra drágul a liszt és a pékáruk is

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennek nem örül majd: újra drágul a liszt és a pékáruk is

2019. február 12. - 06:58

A malmok megemelik az óbúza árát, így drágul a liszt, annak hatására pedig várhatóan a pékáruk is. - írja a blikk.hu.

Illusztráció: H. Szabó Sándor

A Világgazdaság információi szerint a liszt átadási árát 6 százalékkal, kilónként öt forinttal emelik. A portálnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója nyilatkozott. Elmondása szerint a liszt árának emelkedése miatt várhatóan a pékek is emelik az áraikat.

A liszt árának emelését néhány malom már ebben a hónapban bevezette, de például a Hajdú Gabona csak március elejétől teszi ezt.

Tavaly november környékén emelték utoljára a liszt árát, akkor 7-8 százalékos drágulás volt. A malmi búza tonnánként 58 ezer forintba került, ami azóta még tovább drágult: jelenleg 62–63 ezer forintra rúg.

Az újabb drágulás most annak köszönhető, hogy a magyarországi búza iránt magas lett a kereslet.

blikk.hu