Lám! Allah nem szégyell példát vetni, akár hangyányi legyen az, vagy mi efölött. Hanem kik hisznek, tudják, hogy az Igaz az Úrtól való. De akik tagadnak, mondják: „Allah mit akar ezzel a példával?” Eltévelyít vele sokakat és helyes irányba vezet vele sokakat; de nem tévelyíti el azzal, csak a züllötteket,- (Korán 2:26)

Miért van az, hogy a közgondolkodásban eleve ellenségnek állítunk be olyat, ami idegen? Miért van az, hogy fel kell készülnünk tudatunkon belül arra, hogy földönkívüliek jönnek és nincs fegyverünk az elhárításukra, elpusztításukra? Miért gondoljuk automatikusan, hogy a földönkívüliek ellenségek? Fel sem tételezzük, hogy békés szándékkal jönnének? Esetleg azért, hogy békejobbot nyújtsanak? Nem mondom, hogy nem kell készülni a legrosszabbra, de miért nincs békére, szeretetre stratégiánk? Ha a tudományt hívjuk segítségül, látjuk, hogy az állatvilágban az erőfitogtatás a gyengeség jele, vagy szaporodáshoz szükséges rituálé. Gyengeség jele annyiból, hogy egy konkurens számára az egyed többet mutat valós erejénél azért, hogy másokan elijesszen vadászterületéről. A szaporodást nem kell magyarázni. Mindig az erős kutya… Nos, még úgy is, ha nem többet, hanem kevesebbet mutatnak a haderőről, mert a valós erő bemutatása hadititok, akkor is valahol állati ösztönöket vélek felfedezni a folytonos jelzésküldések mögött. Vigyázz, ha nem lesztek jók, jövünk! Megtoroljuk! Leszámolunk! Melldöngetés fegyveres díszlettel. Békésebb lenne, ha csak az oszlopok tövébe vizelnének, akár egy kutya.
Háborús övezetekben éltem. Ott, ahol az erőszak jelen van, az adja a mindennapok alapzaját, hangulatát, abban fognak szocializálódni nemzedékek. A háborúknak nem a közvetlen károkozása a legnagyobb, hanem ezek a generációk. Így az eredmény: saját elpusztítóikat termelik ki a szuper fegyverek. Miért? Mert generációk élnek stresszben, félelemben és egyszer eljön számukra a „minden mindegy” hangulat. Ha ebbe valaki vezéreszmét dob, akkor teljesen mindegy mi az, lehet akár Assisi Szent Ferenc őzikékkel és madarakkal való beszélgetésének legbékésebb tana, az is pusztítóvá válik.

Számomra vonzóbb az, ahol mindez nincs jelen. Ahol a tudatban az erő nem fegyvert, hanem belső értékeket jelent, melyeket Allah születésemtől belém programozott. Rajtam múlik, hogy ezeket kifejlesszem, vagy elhanyagoljam és saját magam által kreált értékekre váltsam. Ha sikerül kifejleszteni az Allahtól kapott értékeket (itt emlékeztetek Allah 99 nevére, melyek jelölik ezeket), akkor felül tudok emelkedni azon, hogy lenyűgözzenek a jelzett földi parádék. Nem fegyverekben, hanem Benne találom meg biztonságomat. Távlataim kitágulnak, felszabadulok, környezetemet felülről látom és megmosolygom a jelentéktelenségbe vesző civakodásokat, földi mértékkel fontos témákat. A lélek Benne pihen meg, emberek közt képtelen. Ahol fizikai és nem lelki erő adja a dominancia sorrendjét, vibrál a levegő és a rezgések rezonanciáiban fokozatosan felőrlődünk. Ahol lelki erő dominál, megszűnik a vibráció és lelkünk otthonra lel.
Egy trágyadomb szagát akkor érzed, ha közel állsz ahhoz. Távolodva a szag elmúlik és kedves kis halommá lesz.
Tudósok sokasága magyarázza a „halálközeli élményt”. Divatos téma. Javaslom, hogy kezdjék tanulmányozni a „nincsközeli élményt” is, mert ahogy elveszítjük földi javainkat, kerül lelkünk közelebb egy megbékéltebb állapot felé, ahol a földi vibrálás már nem sok rezonanciát vált ki. Tömegek látják, hogy állapotuk rosszabbodásában a félelmet gerjesztő fegyverek már hatástalanok. Ti csak fegyverkezzetek, mi megnyugszunk, békére lelünk. Ámen.