h i r d e t é s

Értékelt a félegyházi ellenzék

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Értékelt a félegyházi ellenzék

2020. július 03. - 17:08

Félévet értékelt a veszélyhelyzet feloldását követően a Veled a Városunkért ellenzéki szövetség. A kormánypárti városvezetésnek már készülnie kellene a vírus második hullámára, a Fidesz-kormány megsarcolja a településeket, túlköltekezett a város
– többek között ezekről beszéltek az ellenzéki félegyházi önkormányzati képviselők.

Nagy Lajos: a járvány második hullámára helyben is készülni kell

Nagy Lajos frakcióvezető a koronavírus-járvány várható második hullámára hívta fel a félegyháziak figyelmét, ami kapcsán elmondta, hogy:

„a járvány második hullámára fel kell készülni, de a kormánypárti városvezetés jelenlegi magatartásán ebből semmi sem látható. Nem készülnek annak ellenére sem, hogy a kormány már arról beszél, hamarosan várható az újabb hullám.”

Az ellenzéki politikus szerint, tanulva az előzményekből, előre meg kell szervezni, hogy minden kiskunfélegyházi időben kapjon védőeszközöket, maszkokat és megfelelő kézfertőtlenítőt.

„És ne 1500 forintot kelljen fizetni egyetlen háromrétegű szájmaszkkért. Ebben lenne feladata a városvezetésnek. Ezeket a készleteket előre fel kell tölteni. Ki kell alakítani a hatékony kommunikációs rendszert, mert nem mindenki rendelkezik internettel, de az újság sem jut el mindenhová. Emberi életekről van szó. A polgármesternek meg kellene hallani ezeket a kihívásokat, hogy a járvány második hullámával szemben fel tudjunk készülni” – fogalmazott Nagy Lajos, aki azt is elmondta, hogy több mint kétezer maszkot osztott szét saját forrásból a karanténos időszakban.

Kollár László: „ne dobják piacra a családi aranyat”

Kollár László megköszönte a helyi lakosok aktív részvételét a koronavírus elleni védekezésben, nélkülük ugyanis nem készülhetett volna el az a több ezer szájmaszk Félegyházán, amiből óriási hiány volt. Elmondta, hogy ő maga is saját forrásból 3500 maszkot osztott szét, amiből 2500 jutott a kórház részére.

A járványügyi helyzettel kapcsolatosan megállapította, hogy

„nemcsak az egyéni védőeszközök terén volt hiányosság az állam részéről, hanem a kormányzat elvonásokkal is sújtotta a várost. Elvonták a gépjárműadót, ami 102 millió mínuszt jelent a félegyháziaknak. Ez máris elolvasztotta a város tartalékát, amit most abból pótolnak, hogy nem kerül kiosztása a sport és a kultúrára szánt pénz. A Fidesz-kormány pénzügyi elvonása mellett továbbá komoly hiányt fog jelenteni a helyi iparűzési adóbevétel csökkenése is.”

Kollár László kitért arra, hogy Csányi József polgármester a bevételkiesést úgy pótolná, hogy több ingatlant is kijelöltek eladásra. Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy az ingatlanok között olyan értékes épület is van, mint a tavaly felújított egészségközpont földszintjén lévő gyógyszertár. Az ingatlan értékesítésekkel kapcsolatosan azt mondta a képviselő, hogy nem jó folyamat a jövő szempontjából, ha értékes ingatlanokat adnak el és, mint fogalmazott: „ne dobják piacra a családi aranyat”.

 

Kis-Szeniczey Kálmán: „minden zöld javaslatot elvetett a Fidesz szövetségese, a Nemzeti Fórum”

Kis-Szeniczey Kálmán zöld ügyekről beszélt, aki elmondta, hogy

„minden zöld javaslatot elvetett a Fidesz szövetségese, a Nemzeti Fórum”.

Elutasították azt a képviselői javaslatát, hogy állapítsák meg a klímavészhelyzetet Kiskunfélegyházán, és ennek értelmében készüljön el egy helyi szintű klímaprogram.

Nem fogadták el a babafa programot sem, ami keretében minden született gyermek után egy fát ültessen a város. Ez a képviselői javaslat részben arra a miniszterelnöki felvetésre reflektált, hogy ne is egy fát ültessenek a született gyermek után, hanem legalább tíz fa telepítése lenne indokolt.

Ellenezték kormánypárti oldalról azt is, ami olyan gyomirtó szerek közterületen történő használatát tiltotta volna be, mint a glifozát. És végül

kikosarazták a „Lélegző Félegyháza” címen benyújtott városfásítási és erdőtelepítési programtervet is. A képviselő az értékelésében kitért arra, hogy a belvárosi zöldítési program nem egyenértékű egy átfogó klímaprogrammal, amely össztársadalmi szintű lenne és a teljes város területére vonatkozna – számolt be kezdeményezéseiről Kis-Szeniczey Kálmán képviselő.

A képviselő a 30 méter magasságúra tervezett DIGI adótorony létesítésének ügyével zárta sorait, amiről a helyiek aláírásgyűjtést indítottak. Az aláírók azt szeretnék elérni, hogy a beruházáskor vegyék figyelembe az egészséges és tiszta környezethez fűződő jogaikat, és ezért egy távolabbi helyszínen valósuljon meg a beruházás.

Aláírásgyűjtést indítottak, hogy az adótorony távolabb épüljön.

Horváth Tamás: „újabb sarcot tesz a kormány a félegyháziak vállára”

Horváth Tamás az önkormányzat pénzügyi helyzetéről beszélt, aki szerint:

a Fidesz-kormány megsarcolja az önkormányzatokat. És olyan forrásokat von el helyből, ami rosszabb helyzetbe hozza a félegyháziakat jövőre, mert nem jut pénz út- és közterületfejlesztésekre, szociális támogatásokra.

A politikus szerint Kiskunfélegyháza a koronavírus-járványtól függetlenül azért is került nehéz helyzetbe, mert szerinte:

túlköltekezett a város 2019-ben, a választások évében. Az utolsó fillérig el lett költve minden forrás. A város, hogy 2021-ben és 2022-ben milyen fejlesztéseket nem fog megvalósítani, az visszavezethető a 2019. évi túlköltekezésre, illetve a Fidesz-kormány településeket érintő megszorító csomagjára.

 

forrás: kecsup.hu