h i r d e t é s

Értékteremtő influenszer hölgyekkel működik együtt a SodaStream

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Értékteremtő influenszer hölgyekkel működik együtt a SodaStream

2021. január 13. - 19:10

Könyv-, zerowaste- és életmód influenszer is kiáll a műanyagcsökkentés mellett

(b-j) Szabó Diána, Pilisi Petra Panna és Tóth Andi

A SodaStream, a márka hazai történetében először együttműködésre lépett három hazai influenszerrel. A világ vezető szódagépgyártója ily módon szeretné felhívni a figyelmet az egyszerhasználatos műanyaghulladék csökkentésének és az élővizek védelmének fontosságára. „Szeretnénk ezt az üzenetet a közösségi médiában hangsúlyosabban megjeleníteni. Éppen ezért olyan influenszerekkel vettük fel a kapcsolatot, akik maguk is hisznek az értékteremtés erejében, hiszen a PET-palackokkal kapcsolatos hulladékszennyezést illetően a 24 órában vagyunk” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

A koronavírus járvány érthető módon több problémáról, így az élővizekbe és a természetbe kikerülő, egyre jobban gyarapodó műanyaghulladékról is elterelte a figyelmet. „A pandémiának ugyanakkor belátható időn belül vége lehet és remélhetőleg a világon mindenhol sikerül visszaállítani az életet a megszokott kerékvágásba. Remélhetőleg ez már úgy fog megtörténni, hogy jóval kevesebb eldobható műanyagot használunk, mint azelőtt” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina. A műanyaghulladék szennyezés távoli problémának tűnhet, hiszen közvetlen környezetünkből általában mindenhol elszállítják a szemetet. Az óceánokba ugyanakkor minden évben 8 millió tonna műanyag kerül a szárazföldek belsejéből induló folyókon keresztül. A helyzetet csak tetézi, hogy minden évben 300 millió tonna műanyaghulladék keletkezik a világon.

A SodaStream szerint a műanyag-hulladékot akkor lehet hatásosan csökkenteni, ha meg sem termeljük azt. Ezt az üzenetet a márka három influenszer segítségével juttatja el a hazai közösségi média felhasználókhoz. A SodaStream influenszer csapatát erősíti a könyvolvasást és a könyveket népszerűsítő Szabó Diána, a zerowaste-tanácsadó és a Dobd ki a szemetest! című könyv szerzője, Tóth Andi, valamint a szépség-életmód influenszer, Pilisi Petra Panna.

„Nem adom sok mindenhez a nevem, csak olyan cégekkel működöm együtt, amelyeknek az elveivel egyetértek, és olyanokkal, amelyekkel tudok azonosulni. Engem nagyon régóta foglalkoztat a bolygónk sorsa, számtalan könyvet elolvastam a témában erről. Fokozottan igaz erre, hogy minél jobban belemerül valaki ebbe a témába, annál jobban látja, mennyire összetett és milyen hihetetlenül veszélyes”– jegyezte meg az együttműködés kapcsán a közel 23 ezer Instagram követővel rendelkező Szabó Diána.

„Az ökológiai válság megoldásának csupán csak egy picike szeletét teszi ki a hulladék mennyiségének minimalizálása, azonban éppen ez az a terület, ahol bárki bármikor könnyedén konkrét lépéseket tehet környezetünk védelmében és egy élhetőbb jövő elérése érdekében. A PET-palackok csapvízre és szódavízre történő leváltása az egyik legegyszerűbb alternatív lehetőség, a sok egyéb zero waste megoldás közül. Szeretném, ha minél több ember megértené ezeknek az apró lépéseknek a fontosságát, hiszem, hogy minden kis lépés számít” – hangsúlyozta a 17 ezer Facebook rajongóval rendelkező Tóth Andi.

„Számomra rendkívül fontos szempont volt a felesleges PET-palackok vásárlásának elhagyása, ezért kifejezettem erre kerestem megoldást. Ekkor jöttek szóba a Sodastream készülékei, amelyekkel egy patronnal akár 60-80 liter szódavizet is készíthetek, ezzel csökkentve a műanyag hulladékok termelését. Másodsorban pedig megkímél a nehéz cipekedéstől és sokkal kényelmesebb otthon a csapból folyó vízből szódát készíteni akár egy palacsintához vagy egy finom szörphöz” - árulta el a közel 15 ezer Instagram követővel rendelkező Pilisi Petra Panna. Hozzátette: úgy véli, hogy a környezetünk jobbá tétele rajtunk is múlik.

A SodaStream a jövőben széles körben népszerűsíteni fogja közösségi médiában a műanyag-hulladék csökkentésének fontosságát.