h i r d e t é s

Érthetetlen indokkal fújták le a Tankcsapda fellépését a Miskolci Sörfesztivál szervezői

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Érthetetlen indokkal fújták le a Tankcsapda fellépését a Miskolci Sörfesztivál szervezői

2019. augusztus 14. - 12:39

Főfellépője lett volna a Tankcsapda a Miskolci Sörfesztiválnak, de váratlanul, szinte az utolsó pillanatban a szervezők lemondták a szeptember 7-re beharangozott bulit. A debreceni rockerek széttárt karokkal állnak a történtek előtt, hiszen aláírt szerződésük volt a koncertre – írja a Blikk.hu.

Forrás: Tankcsapda / Facebook

Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak, „érthetetlen indokokkal” mondták le a bulit.

– Sajnáljuk, hogy lefújták a koncertet, mert nagyon készültünk Miskolcra, örültünk a meghívásnak – vallotta be a Blikknek a Tankcsapda sajtófőnöke, Bakó Csaba. 

A Hajdú Péter (44) által megálmodott sörfesztivál – amelyben a producer egyharmad részben tulajdonos – közleményében azt írták: a Tankcsapda rövid idő alatt több környékbeli településen is fellép, ezért nem kérnek a koncertből. „A zenekar a sörfesztivál előtti időszakban négy közeli helyszínen is fellépett, illetve fellép. Láthatjátok őket 08. 24-én Szerencsen, 08. 30-án Egerben is” – írták a szervezők. Ezt Hajdú Péter is megerősítette. 

– Minket érdekelnek igazán a miskolciak, ezért nem akartunk olyan fellépőt főműsoridőben, akiket az elmúlt egy hónapban háromszor is láthattak a helyiek 50 kilométeres körzetben – mondta a Blikknek Hajdú Péter. 

– A Tankcsapda a fesztivál főfellépője lett volna. Szombat estére várjuk az odalátogatók negyven százalékát. Hat héten belül öt bulit számoltunk a környéken abban az időszakban, így – érthető okokból – úgy döntöttünk, ilyen körülmények mellett nem vállaljuk be a Tankcsapdát – fogalmazott lapunknak Schmidl Péter ügyvezető, többségi tulajdonos. A Tankcsapda hosszan egyeztetett a szervezőkkel, kiderült, hogy a kifogásolt koncertekről is előre tájékoztatták a miskolciakat. Ami pedig az augusztus végi, Bolyki-völgyes koncertet illeti, Eger egy teljesen más megyeszékhely, kellő távolságra Miskolctól.

– Nem az elmaradt gázsi a probléma, ez inkább erkölcsi veszteség a zenekar számára, hiszen vártak minket a rajongók. Nem emlékszem, hogy ehhez hasonló eset történt-e a Tankcsapda harminc éve alatt – inkább csak olyan fordult elő, hogy egy fesztivál becsődölt –, a döntés ezért is ért mindenkit hideg zuhanyként – tette hozzá a zenekar sajtósa. Kérdésünkre a zenekar tagjai egyelőre nem árulták el, tesznek-e jogi lépéseket az ügyben.

Külföldi előadó lesz helyettük

A Tankcsapda helyett külföldi, más magyarországi fesztiválon is fellépő zenész lesz. – Augusztus 21-én jelentjük be, ki lesz a Tankcsapda helyett. Aznap még a Punanny Massifra bulizhatnak a miskolciak – tudtuk meg a főszervezőtől. (borsod24.com)