h i r d e t é s

Érzéketlenség, de ha nagy a baj, az én bajom a legnagyobb!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Érzéketlenség, de ha nagy a baj, az én bajom a legnagyobb!

2020. szeptember 19. - 18:11

 

Egy üzletember tárgyalásra sietett. Az úton egy szegény ember állt, kezében egy kisfiút tartva. Adj egy kis pénzt, könyörgöm, mondta, a kisfiam beteg! Az üzletember az órájára nézett, késésben volt.

Most nem adok, de ha végeztem dolgommal, erre jövök vissza és segítek. Majd tovább állt.
A tárgyalás végeztével az üzletember ugyanazon az úton ment vissza. Az ember ott állt, de a kisfiú már nem volt vele. Adj egy kis pénzt, hogy el tudjam temetni a kisfiamat, mondta. Az üzletember megrökönyödve állt és tudta, hogy valamit nagyon elrontott. Talán, ha akkor segített volna, az a kisfiú még élne.
A segítség akkor segítség, ha a szükség pillanatában jön. Ne egyes embereken segíts, viszonzást várva tőlük, hanem tedd ezt Allahért. Ő majd elrendezi a viszonzás dolgát.
A ma kérdése nem az, hogy hol a pénz, hanem az, hogy hol vannak a Muszlimok? De azt is kérdezhetnénk, hol vannak az emberek?
Az emberek? Egy olyan tükör előtt állnak, ami torz. Mindenki. Azt mutatja, ha belenéznek, ami nem ők. Az önértékeléssel bajok vannak. Ego, identitás, én vagyok a jobb, az én problémám a nagyobb. De ha nekem jó, akkor csak nekem lehet jó! Pedig önértékelés nincs. Allah értékel.
Ha meg beüt egy rossz időszak, tízszer annyit imádkoznak, Allah segítségét kérve! Ez hasonlatos ahhoz, aki egyszer beszennyeződik és egymás után tízszer mosdik meg.

Ha megízleltetjük vele a Tőlünk jövő kegyelmet, miután ártás érte őt, azt mondja: „Ez saját érdemem és nem hiszem, hogy az Óra bekövetkezik. De ha visszavisznek az Uramhoz, (sok) szép dolgom van Nála!” Mi kihirdetjük a hitetleneknek azt, mit tettek és megízleltetjük velük a szörnyű szenvedést. (Korán 41:50)

Ha az emberek hamis koncepciókat kergetnek az életben kb. három viszonyulásuk lehet a világhoz: 1. Meglehet, hogy vágyaik nincsenek egyensúlyban a felkínált lehetőségekkel és minden kielégítetlenség növeli kétségeiket. 2. Ha vágyaik kielégülnek, pöffeszkednek, gőgösekké válnak és azt tudatják, a világgal, hogy saját érdemeik juttatták el idáig őket. Saját eszüknek, intelligenciájuknak, rátermettségüknek tudják be eredményeiket, miközben megfeledkeznek Allahról. 3. Tovább lépnek és kétségbe vonják a Túlvilágot! Ha a Túlvilág Jele megvillan számukra, megijednek, és azt hiszik, hogy az a kevés jó, amit tettek, elég lesz számukra ahhoz, hogy semlegesítse a sok rosszat, amit elkövettek.

Mikor kegyben részesítjük az embert, elfordul, s oldalára dől, de ha rontás éri, bő fohászba fog! (Korán 41:51)

Az előző vers bemutatta, miképpen torzítja az ember az élet értékeit a maga javára. Ebben a versben hálátlansága és képmutatása kap szót. Ha jó éri, megfeledkezik Allahról, ahelyett, hogy hálával közeledne Hozzá. Ha balsors sújt le rá, véget nem érő fohászba kezd, és Allah segítségét kéri. Ez nem őszinte odaadás, ezért értéktelen.

De ahogy a szövegből kiderül, az ember nem csak a mában ilyen. Ilyen volt és ilyen lesz. Az Írás azt szolgálja, hogy magunkat neveljük. Más úgysem teszi ezt meg.

Címkék: 

 

Kommentek

h i r d e t é s