h i r d e t é s

Észak-Korea újabb két rakétát célzott Japán felé

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Észak-Korea újabb két rakétát célzott Japán felé

2019. augusztus 10. - 07:55

Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán (Keleti)-tenger irányába az ország keleti partvidékéről - számolt be szombaton a dél-koreai Yonhap hírügynökség.

A kép illusztráció! - Forrás: NPR

A dél-koreai vezérkar tájékoztatása szerint az észak-koreai Hamhung városból két rövid hatótávolságú rakétát bocsátottak fel, amelyek 400 kilométernyi távolságot tettek meg, pályájuk legnagyobb magassága pedig 48 kilométer volt. 

Az elmúlt két hétben a mostani volt az ötödik rakétakísérlet. Észak-Korea legutóbb kedden kora reggel két rakétát lőtt ki az ország nyugati partjáról a Japán-tenger felé. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta, hogy a rakétakísérlet figyelmeztetés volt az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának, hogy hagyjanak fel közös hadgyakorlataikkal a Koreai-félszigeten és térségében.

Phenjan és Washington arra törekszik, hogy újraindítsa Észak-Korea nukleáris programjáról és az ázsiai országot sújtó gazdasági szankciókról szóló, az év elején megrekedt tárgyalásokat. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója idén februárban eredménytelenül ért véget a vietnami fővárosban, Hanoiban. Ezen az amerikai fél követelte Phenjantól, hogy teljes mértékben számolja fel nukleáris arzenálját és ballisztikus rakétaprogramját. (MTI)