h i r d e t é s

Észak-koreai hackerek támadták meg a vakcinafejlesztőket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Észak-koreai hackerek támadták meg a vakcinafejlesztőket

2020. november 21. - 06:13

A Microsoft szoftveripari óriás legutóbbi jelentése szerint észak-koreai kiberbűnözők dél-koreai és tengerentúli gyógyszeripari vállalatok számítógépeit próbálták meg feltörni.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

ChosunMedia riportjából kiderült, hogy Észak-Korea ahelyett, hogy saját védőoltáson dolgozna, más országoktól kívánja ellopni az oltóanyagok fejlesztésével kapcsolatos információkat.

A Microsoft elmondása szerint összesen három, feltehetően állami támogatással működő hackercsoportot azonosítottak, akik hét prominens, koronavírus-vakcina előállításán dolgozó biotechnológiai cég szervereit célozták meg.

Tom Burt, a redmondi techóriás alelnöke elárulta, a szóban forgó hét vállalat kutatói Kanadában, Franciaországban, Inidában, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban végzik a védőoltásokon a szükséges teszteléseket.

Az észak-koreai hackerek úgynevezett lándzsás adathalászattal próbálkoztak bizonyos személyes és céges információkat gyűjteni, közben pedig helyi kutatóknak és tudósoknak álcázták magukat.

Jason Bartlett, a Center for a New American Security szakértője hétfőn a következőképpen nyilatkozott a helyzetről: "Észak-Koreának valószínűleg nincs meg az a technológiai jártassága, hogy saját maga elkészítsen egy működőképes vakcinát, ezért inkább a sokkal fejlettebb és tudományos szempontból előrehaladottabb országoktól lopnak el bizalmas adatokat."

Mindeközben szintén észak-koreai kiberbűnözők malware-eket terjesztettek szét dél-koreai számítógépeken, amelyekkel különböző bankok biztonsági szoftvereit és digitális tanúsítványait szerették volna módosítani. (liner.hu)