h i r d e t é s

Esztergom és az ő turizmusa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Esztergom és az ő turizmusa

2020. július 05. - 16:08

Van az a klasszikus, hogy „jót akartunk elvtársak, de így sikerült”. Jelen esetben valami ilyesmi viszonya van Esztergomnak a turizmussal.

A stadionok mellett az Orbán-kormány szívügye a turizmus, főleg, ha hazai és nem utolsó sorban ,ha magyar. Esztergom pedig amióta az eszemet tudom, szitával kanalazza a vizet a siker vödréből. A turizmus is ide tartozik.

Sajnos a mindenkori városvezetésbe kódolva van a sikertelenség, a Hernádi Ádám vezette önkormányzat sem azt mutatja, hogy az ország első fővárosa elindult volna a „turistaparadicsom” felé vezető úton.

Pedig próbálkoznak mindennel, csak semmi nem sikerül vagy az is lehet, hogy azért nem sikerül semmi, mert valójában nem is próbálkoznak.

A héten kiderült, hogy a Dumakanyar fővárosa túl messze van a Dunakanyartól, hiszen a most elindított dunakanyari településeket összekötő hajójárat sem érkezik meg Esztergomba, ebben a szezonban. Aki napi 500 forintért szeretne a Dunakanyarban hajókázni, az Esztergomból jusson el valahogy Dömösre és, ha kiélvezete a napijegy nyújtotta lehetőséget, a menet végén jöjjön vissza Visegrádról Esztergomba, ahogy tud.
Ha ez nem volna elég, akkor itt a következő csapás. 2017. április 28. piros betűs ünnep a város turisztikai történetében, hiszen ezen a napon kezdte meg működését, a város rangjához méltó környezetben, Esztergom új turisztikai irodája. Az akkori önkormányzat jelentős összeggel támogatta  az Esztergomi Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) információs irodájának megnyitását.


A bezárt iroda - Forrás: Facebook
A cél az volt, hogy összefogja az ágazatban tevékenykedő helyi és környékbeli szereplőket, egységes, a turisták számára vonzó arculatot, programcsomagot kínáljon. Az online és offline médiában különböző reklámokat, imázsfilmeket jelentetnek meg, emellett kiadványokkal, térképekkel segítik az idegenforgalomban tevékenykedők munkáját.
Az iroda ellenére, az elmúlt években a városi turizmus nem lendült fel, az iroda működtetése pedig fenntarthatatlanná vált, így 2020. július 1-én, a turistaszezon csúcsán az iroda be is zárt.

Forrás: Facebook

Ezek szerint az önkormányzatnak nincs anyagi forrása az információs iroda működtetésére. Innentől kezdve csak online tájékoztatást tud az Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület a városba látogató turisták számára nyújtani.