h i r d e t é s

Esztergomi ügyvéd a megyei kamara új elnöke

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Esztergomi ügyvéd a megyei kamara új elnöke

2014. május 05. - 10:07
0 komment

Komárom-Esztergom megyében a korábbi elnökhelyettes, Dr. Etter Ödön lett az ügyvédi kamara új elnöke.

Az új korszak teendőiről kérdeztük az esztergomi ügyvédet, aki nyolc évig volt a kamara elnök-helyettese.

- Milyen hangulatban zajlott az alakuló ülés a kamara tatai székhelyén?

- Kiválóban, hiszen az ügyvédek között kollegiális, baráti légkör uralkodik. Ráadásul az ügyvédi kamara az elmúlt időszakban új épületbe költözött, szilárd az anyagi helyzete. Köszönhető mindez elődömnek, Dr. Józsa Domokos elnök úrnak, aki több mint negyven évig országosan is példamutatóan vezette a kamarát. Így jó alapokkal vehettem át az elnökséget. Hasznosan tudom kamatoztatni a munkámban azt a tapasztalatot, amit több mint egy évtized alatt elnökhelyettesként, illetve az Országos Ügyvédi Kamara elnökségi tagjaként megszereztem.

- Kik segítik a munkáját?

- Támaszkodhatok Dr. Sándor Bernadette és Dr. Éliás Róbert elnökhelyettesekre, valamint Dr. Izsó Attila András titkár munkájára is. A kamara elnökségében, illetve a bizottságokban több új kolléga kapott bizalmat, ami biztosítéka részben a folytonosságnak, de alapja a megújulásnak is. Biztató volt az első elnökségi ülés aktivitása. Minden megválasztott tisztségviselő tisztában van azzal, hogy a választáson nem hatalmat, hanem munkát nyert el, munkára kapott bizalmat.

- Melyek a főbb céljai?

- Mindenképpen arra törekszem, hogy új munkaterületeket szerezzek meg az ügyvédek számra. Fontos az ügyvédek továbbképzésének megszervezése, érdekképviseletük biztosítása. Hangsúlyt kell fektetni az ügyvédjelöltek képzésére. Szolgáltató kamara kiépítésén kell dolgoznunk, el kell érni hogy tagjaink a mindennapi munkában érezzék a kamarai tagság előnyét. A tagsággal az internet világában rendszeres kapcsolatot kell tartanunk. Állandó kapcsolat kiépítésére törekszem a társszervek vezetőivel, már találkoztam a Törvényszék elnökével és a Megyei Földhivatal vezetésével. Az elnöki ciklusomra választott jelmondatom: Többet tenni, mint ami kötelesség!

 

kemma.hu/Fotó: www.etter.hu

{flike}

{jcomments on}