h i r d e t é s

Etióp polgárháború: már több mint negyvenezren szöktek át Szudánba

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Etióp polgárháború: már több mint negyvenezren szöktek át Szudánba

2020. november 28. - 16:09

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa pénteken már együtt sétált Szudánban a etióp polgárháború elől menekülőkkel. A szomszédos országból több mint negyvenezren szöktek már át a határon.

Forrás: Euronews

A szervezet 32 tonnányi segélycsomagot – benne takarókat és szúnyoghálókat - szállított a szudáni menekülttáborba. A tervek szerint pedig hétfőn egy újabb szállítmány érkezik majd Dubajból. A humanitárius ügynökségek több százezer menekülőre számítanak a elkövetkező hat hónapon belül.

A polgárháború Etiópia egyébként is szegénységtől sújtott északi részén, Tigré tartományában tört ki az etióp kormánycsapatok és a helyi katonák között. A tartományban tartott szeptemberi választás eredményét az etióp kormány nem ismeri el. Katonái ezért november 9-én megkezdték a bevonulást Tigrébe.

Az AP hírügynökség a Szudánba menekülőktől úgy tudja, hogy a határnál állomásozó etióp erők már akadályozzák a menekülőket az ország elhagyásában. (Euronews)