h i r d e t é s

Európa leggyengébb láncszeme

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Európa leggyengébb láncszeme

2022. szeptember 29. - 18:24

Igaza lehet a magyar miniszterelnöknek, amikor azt állítja, hogy a Nyugat beavatkozása nélkül már vége lenne az orosz-ukrán háborúnak.

És persze a szuverén Ukrajnának is.

Nem kell egy országnak mintaállamnak lennie ahhoz, hogy integritása és területi épsége érték legyen a nemzetközi közösség számára. Lengyelország sem volt az, amikor 1939-ben Hitler és 1941 júniusáig megbízható szövetségese, a sztálini Szovjetunió egyetlen hónap alatt letörölte a térképről.

De a lengyelek (és a baltiak, csehek, szlovákok, románok) legalább megtanulták a leckét: tanácsos elkerülni az agresszor szomszédságát, még ha időnként költséges is.

Törmelékké rombolt ukrán megyékben, orosz fegyverek árnyékában megtartott népszavazások, kényszerdeportálások, civilek elleni tömeges erőszak mellett az önvédelmi háború leállításának nincs realitása. Ukrajna jelenleg kizárólag fegyverletétellel tudna véget vetni a konfliktusnak. Mindenkinek érdeke lenne a béke, de azzal, hogy a szankciók azonnali megszüntetését követeli, a magyar külpolitika de facto a korlátozott szuverenitás moszkvai ideológusainak szövetségesévé válik, annak összes hosszútávú következményével.

Ténybeli tévedés a miniszterelnök azon állítása, hogy az energiaárak a háború kezdete óta szabadultak el. Az európai gáztőzsde adatai gyökeresen mást mutatnak. Oroszország tavaly nyár vége óta szorgalmasan tesztelte a gázfegyvert és elégedett volt az eredménnyel, hogy aztán idén élesben is bevesse: amikor egy nehezen helyettesíthető termék európai importjának negyven százalékát egyetlen szállító adja, az szinte tetszés szerint manipulálhatja az árakat.

Az Európai Unió pénzügyi- és exportszankciói az állampárti propagandagépezet állításaival szemben komoly károkat okoznak az orosz gazdaságnak, ezen belül a hadiiparnak is, bár kétségtelenül lassabban fejtik ki hatásukat, mint az orosz gázbojkott. A gázzal való zsarolás azonban – ahogy feltehetően Moszkvában is tisztában vannak vele – jószerivel egyetlen idényre szól: a Gazprom részesedése az európai gázimportban egy év alatt negyven százalékról kilencre csökkent. A gázszállítások szabotálásával ez a részarány még tovább csökkenhet, teljesen felszámolva a zsarolás lehetőségét.

Ha valamikor, ilyenkor aranyat ér az elvtársi segítség. A Lenin-rendek sajnos már mind elfogytak, Kirill pátriárka kitüntetéseiből azonban van még bőven. Ő egyébként is rugalmas szellem: szívében a Teremtő és a KGB jól megférnek egymás mellett, különös tekintettel ez utóbbi valamikori drezdai rezidensére. De őszentségét nem csak ezért szeretjük. Néhány milliárd dolláros magánvagyona arról tanúskodik, hogy – a magyar családok védőszentjeihez és közvetlen hozzátartozóikhoz hasonlóan – az üdvözülést ő sem bízza kizárólagosan a túlvilágra.

S hogy 2030-ban, amikor már a visegrádi négyek az EU nettó befizetői lesznek, újraértékeljük a tagságunkat? Ez – az M1-et leszámítva – inkább tréfának tűnik. A visegrádi négyekből optimális esetben másfelek maradtak, Európának meg egyszerűen nincs annyi szegény országa, hogy felvételükkel Magyarország az évtized végére nettó befizetővé váljon; a világban a gazdasági teljesítményt ugyanis nem a most már naponta leértékelődő forintban mérik.

Az EU és Magyarország között jelenleg folyó tárgyalások csak a felszínt kapargatják. 12 év alatt Magyarországon egy olyan autokrata rendszer épült ki, amely a mintáit keleti példaképeiből meríti, egyetlen pontján sem felel meg a lisszaboni alapszerződésnek és amellyel szemben a Unió a jelenlegi szabályrendszer mellett tehetetlen. Ha az Oroszország elleni szankciók februárban esedékes meghosszabbítását – a magyar emberek akaratával egybehangzóan – megvétózzuk, annyit azért elérhetünk, hogy páran fel fogják tenni a kérdést: erősíti vagy gyengíti a magyar tagság az Európai Uniót. Még 2030 előtt.

2022.szeptember 29.