h i r d e t é s

Európai Uniós támogatást nyert a CEU egyetemi tanára

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Európai Uniós támogatást nyert a CEU egyetemi tanára

2019. március 29. - 14:57

Susan Zimmermann, a CEU egyetemi tanára 2,5 millió eurós Európai Uniós támogatást nyert a női munkahelyi aktivizmus történelmi kutatására

Forrás: ceu.edu

Susan Carin Zimmermann, a CEU Történelem- és Társadalmi Nemek Tanulmánya Tanszékének egyetemi tanára közel 2,5 millió eurós kutatási támogatást nyert el az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatán a női munkahelyi aktivizmus kelet-európai történetének tanulmányozására. Az ERC Advanced Grant támogatását olyan világszínvonalú tudósoknak ítélik oda, akik tudományos területükön vezető tekintélynek számítanak.

Susan Zimmermann lesz “A nők kelet-európai és nemzetközi munkahelyi aktivizmusa a birodalmak korától a késő huszadik századig” című projekt vezető kutatója a következő öt évben, amely során egy doktori és posztdoktori kutatókból álló csoporttal közösen a női munkával és munkaerővel kapcsolatos aktivizmus minden formáját vizsgálja majd az 1880-as évektől az 1990-es évekig, beleértve azt a munkát is, amit a hagyományos munkahelyeken kívül végeztek, vagy amit a társadalom nem tekintett munkának.

„A projekt hosszú távú és régiókon átívelő perspektívát alkalmazva kiván szembeszállni a kutatásban eddig jelenlévő hármas marginalizációval, miáltal Kelet-Európát, a nők küzdelmeit és az egyszerű dolgozó emberek önszerveződését helyezi előtérbe” - mondja Zimmermann.

Zimmermann szerint a munkásosztályból származó nőket ritkán tekintették fontos szereplőknek a női mozgalmak, illetve a munkásmozgalmak történetében, így a munkavilággal kapcsolatos aktivitásaik jelentős része láthatatlan maradt. Sok munkásosztálybeli nő vonakodott csatlakozni a jelentősebb női mozgalmakhoz, mert számukra a nemek és társadalmi rétegek közötti igazságosság elválaszthatatlanul kapcsolódott egymáshoz, míg a nőmozgalmak a nemek közötti egyenlőséget helyezték előtérbe. Hasonlóképpen, a nők részt vettek ugyan a munkásmozgalmakban, de speciális igényeiket, mint például a gyermekgondozással és az egyenlő fizetéssel kapcsolatosakat nem karolták fel kellőképpen a mozgalmakban, és a nők a mozgalmakon belül elszigeteltek vagy alárendeltek maradtak.” - mondja Zimmermann.

Zimmermann szerint a projekt segíthet a történészeknek abban, hogy olyan “valóban univerzális fogalmi eszköztárral” dolgozhassanak, amely hozzájárulhat a késő 19. és 20. századi munkásmozgalmakkal, női mozgalmakkal és önszerveződéssel kapcsolatos nézetek korrekciójához. A projekt egyik meghatározó eleme, hogy közép-kelet európai, karrierjük kezdetén álló, fiatal kutatókkal való együttműködésre épít. Az együttműködés azért is elengedhetetlen része a projektnek, mert a kutatás határokon átnyúló jellege szükségessé teszi számos ország ill. terület vizsgálatát, és az onnan származó források eredeti nyelveinek, valamint több mint száz évnyi helyi és regionális történelem ismeretét.

A projekt utolsó fázisában a kutatások eredményeit kétféleképpen teszik elérhetővé a szélesebb közönség számára. Először a németországi Archiv der sozialen Demokratie honlapján válik hozzáférhetővé egy interaktív felület, amely egyes eseményekre és történelmi személyiségekre vonatkozó információkat, időrendet, és váratlan kutatási eredményeket publikál. A főoldal angol nyelven fog megjelenni, de a látogatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy a forrásszövegeket eredeti nyelven olvassák. Ezt követi majd egy, a kutatási eredményekre és a tudományos publikációkra épülő átfogó ’történelemkönyv’, amely angolul és a régió 12 releváns nyelvén jelenik majd meg. A könyv nyomtatott formában, és szabad hozzáférésű online szövegként is elérhető lesz.