h i r d e t é s

Ez az augusztus 20-i tűzijáték más lesz, mint a többi

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ez az augusztus 20-i tűzijáték más lesz, mint a többi

2016. augusztus 03. - 07:38
0 komment

Az augusztus 20-ai ünnepségen egy új helyszínről is indítanak majd tűzijátékot.

dunaharasztima.hu

Ebben az évben új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek fel tűzijátékot az augusztus 20-ai ünnepségen.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, augusztus 20-án az államalapítást, az államalapító Szent István királyt ünnepeljük, és azokra emlékezünk, akik a történelem során védték Magyarországot, a magyar államiságot, a magyar hazát.

Az ünnepi program augusztus 20-án 8.30-kor kezdődik a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezután a honvédtisztjelöltek avatása következik, köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő - írja az MTI.

Az államtitkár azt is mondta, az időjárás kedvezőtlen változása, vagy bármilyen, a nézők biztonságát veszélyeztető esemény miatt az Operatív Törzs vezetője leállítja a tűzijátékot, és idén először hangosbemondó rendszeren keresztül tudják majd segíteni a tűzijátékra kilátogatókat abban, hogy mindenki biztonságosan elhagyhassa a helyszínt.